Fekete László: a balhorgom Klasz ellen is rendben lesz

2019. 04. 06. 13:52
Fekete László: a balhorgom Klasz ellen is rendben lesz

Szervezés alatt van a Fekete-Klasz összecsapás, amelyre már mindkét öklöző megkezdte a felkészülését.

A mérkőzés „ötletgazdáját”, Fekete Lászlót kérdeztük.

Az elmúlt hétvégén Fekete László a monokli.com „hasábjain” hívta ki Klasz Árpádot, aki szintén honlapunkon jelezte, hogy elfogadja a kihívást, így a nagy érdeklődésre számító profi ökölvívó küzdelem szervezése megkezdődött.

A 25 éves Fekete lapunknak beszámolt a mérkőzés szervezésének állásáról, valamint a felkészüléséről is nyilatkozott.

Folynak az egyeztetések, de még nincs helyszíne és időpontja a küzdelmünknek. A Madárfészek Akadémia volt a cél, de most már más helyszínt is figyelembe kell venni, mivel úgy tűnik, hogy legnagyobb örömömre nagyon-nagyon sokan kíváncsiak a mérkőzésünkre. Ez mindenképp örömteli fejlemény, és kellemes probléma, noha előre tudtam, hogy a Fekete-Klasz mérkőzés sok embert érdekelhet. - mondta Fekete.

A mérkőzésen Feketének el kell érnie a középsúlyú határt, így számára most az erősítés a legnagyobb munka.

Jól ment a felkészülés első hete, nagyon motivált vagyok. Sokat kell úgymond híznom a mérkőzésig, úgyhogy a kajálásoknál nem kell a kalóriákkal spórolnom. Kifejezetten az ütőerő növelésére végzek külön munkát, mert nem érdekel semmi, csak a kiütéses siker. Alapból szeretem az ütőerő-növelő gyakorlatokat, amire bizonyíték, hogy a sikereim háromnegyedénél nem kellett a pontozóbírók véleményét kikérni. A balhorgom Klasz ellen is rendben lesz! - tette hozzá.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4394
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel