Európa Játékok - Az ökölvívó Hámori Luca olimpiai kvótás
A nők 66 kilogrammos kategóriájában szereplő Hámori Luca bejutott az elődöntőbe, ezzel olimpiai kvótát szerzett szerdán az Európa Játékok Nowy Targban zajló ökölvívótornáján.
A magyar női ökölvívás első olimpiai résztvevője lesz a kőszegi hölgy.
A kőszegi bokszoló nagyszerű teljesítményt nyújtott a versenyen, előbb a cseh Marketa Tojnarovát verte könnyedén, majd gyakorlatilag leiskolázta a norvég Madeleine Elisa Angelsent. A magyar ökölvívósport történetének első női olimpiai kvótájáért pedig a holland Luna Amaro Beelooval csapott össze, akivel korábban még nem találkozott. Az esélyekről így nehéz volt véleményt alkotni, Kurtucz Csaba, a magyar szövetség elnöke ugyanakkor adott némi támpontot, amikor kedden annyit jegyzett meg, hogy Luca már találkozott az ágán a legnehezebb ellenféllel.
Nowy Targ jégcsarnokában 14 óra előtt nem sokkal szólították ringbe a feleket, akik óvatos boksszal indítottak. Látszott, hogy mindkét öklöző átérzi a tét nagyságát, ezért nem rontottak egymásnak, az első percben leginkább csak távolról méregették egymást. A méregetés közben ugyanakkor Hámori nem egyszer bal-jobb kombinációkkal próbálkozott és ezek többsége pontos is volt. A folytatásban némileg az iram nőtt, de a közelharcot egyáltalán nem erőltette egyik bokszoló sem, ami feküdt Hámorinak. Az ütésváltásokból ugyanis rendre ő jött ki jobban, ő tűnt magabiztosabbnak és meggyőzőbbnek, amit az egyhangú pontozás is híven tükrözött.
A második menetben a holland próbált bátrabban kezdeményezni, a 22 éves magyar sportoló azonban kézben tartotta a meccset és az irányítást is magánál tartotta, közben pedig gyönyörű, tiszta jobb egyenesekkel "amortizálta" ellenfelét. A szakasz utolsó percében az addigiaknál lényegesen több volt a szabálytalanság, sokat fogtak mindketten, de összességében nem lehetett kétséges a magyar bokszoló fölénye, aki így az utolsó három perc előtt már magabiztos előnyben volt.
A zárómenet előtt már szinte biztosnak látszott a siker, ám a csarnokban drukkoló Kurtucz Csaba elnök és Tóth Zsuzsanna főtitkár még nem volt nyugodt, ahogy a magyar csapat egyetlen tagja sem. A harmadik menet azonban fokozatosan simította ki a magyarok ráncait, Hámori Luca ugyanis a holland korai lendületét kemény és tiszta ütésekkel megtörte, majd a zárógongszóig ő irányított, így az utolsó menet is az övé lett és minden pontozónál 30-27-re, egyhangú pontozással diadalmaskodott. Az eredményhirdetés után pedig óriási kiáltással nyugtázta a diadalt, amivel sporttörténelmet írt, a magyar női ökölvívás első olimpiai szereplését megszerezve.
Hámori Luca bátyja, Ádám hosszú éveken át volt magyar válogatott, ám nem sikerült kijutnia az olimpiára.
A szerdai folytatásban délután Bernáth Attila (51 kg) és Kovács Richárd (63,5 kg), este pedig Veres Roland (57 kg) küzd meg az elődöntőért, mely utóbbi kettőnek Hámorihoz hasonlóan olimpiai kvótát érne.
A magyar EJ-csapatnak ez a második ötkarikás kvótája. Korábban a sportlövő Pekler Zalán szerzett indulási jogot a kisöbű szabadpuska összetett számában. Női öttusában szintén biztos a magyar kvóta, mivel nyolc ország versenyzői jutottak fináléba - köztük három magyar - és ennyi párizsi helyet osztanak.