Eubank Jr. elmondta, hogy miért várja magabiztosan Canelo-t

2021. 01. 19. 13:15
Eubank Jr. elmondta, hogy miért várja magabiztosan Canelo-t

„Az egyetlen titka Canelo-nak, hogy már a kezdő gongszó előtt mentálisan megnyerte a csatáit. "

A brit klasszis megmutatná a mexikói szupersztár ellen is.

A WBA interim középsúlyú világbajnoka, Chris Eubank Jr (29 győzelem, 2 vereség) nemrég állapodott meg a német gyökerű Team Sauerland csapattal, és már akkor is kijelentette, hogy a legjobbakkal akar ringbe lépni, így az elsőszámú célpontja nem is lehet más, mint Saul „Canelo” Alvarez.

A korábban nagyközépsúlyban is szép sikereket elért 31 éves brit bunyós elmondta, hogy miért is akarja ennyire az összecsapást, és miért annyira magabiztos, mint ahogy mutatja.

„Az egyetlen titka Canelo-nak, hogy már a kezdő gongszó előtt mentálisan megnyerte a csatáit. Rólam mindenki tudta, hogy a mentális erőm a legnagyobb fegyverem. Szellemileg megtörhetetlen vagyok. Nem hátrálok, nem engedek, nem adom fel. És ezért hiszem, hogy meg tudom verni. Canelo megszokta már, hogy mindenki a kiütést akarja elkerülni ellene, ahogyan azt Smith is tette, aki végig túlélőmódban bokszolt ellene. Én az első gongszó pillanatától arra törekszem, hogy leüssem az ellenfél fejét a helyéről, nem számít kivel küzdök. Ezt tenném Canelo elleni is!” – fogalmazott Eubank Jr.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel