Erdei Zsolt: nem voltam sérült, most sem vagyok az

2009. 08. 28. 03:28
Erdei Zsolt: nem voltam sérült, most sem vagyok az

A WBO jelenlegi félnehézsúlyú bajnoka, Erdei „Madár” Zsolt (30 győzelem – 0 vereség) reagált főnöke, Klaus-Peter Kohl azon kijelentésére, miszerint azért tudott bokszolni a múlt szombati budapesti gálán, mert sérülése miatt nem volt képes idejében elkezdeni a felkészülést.

„Hogy én sérült lettem volna? Nem, nem voltam sérült, most sem vagyok az. Én egy egészséges világbajnok vagyok, aki csak arra vár, hogy bevetésre kerüljön.” – mondta Zsolt az Origo-nak adott interjúban, majd azt is elárulta, mi a valós oka annak, hogy nem bokszolt.

„Egyszerű: túl sokba kerültem volna nekik, illetve amennyit az Universum kínált, azért nem voltam hajlandó szorítóba lépni. Pedig már jelentősen engedtem igényeimből, januárban, Magdeburgban életemben először kisebb gázsiért léptem szorítóba, mint az előző meccsemen. De most még abból a pénzből is faragni akartak, nem is keveset. Ebbe már nem mentem bele. Aztán az Ina Menzer tervezett vb-meccse meghiúsult, kellett egy kísérő meccs a Balzsay-Stieglitz összecsapás mellé, és hat héttel a tervezett mérkőzés előtt szóltak, hogy ugorjak be. Nemet mondtam.”

Erdei legközelebb november 28-án bokszol, ám az még a jövő zenéje, hogy ki ellen. Kohl ugyanis ismét meglebegtetett egy Gabriel Campillo elleni címegyesítést, de ismerve az elmúlt két év történéseit, sokkal nagyobb esély van arra, hogy az interim bajnok Jürgen Brähmer ellen bokszoljon.

„Ha minden igaz, november 28-án szorítóba lépek, akárki legyen is az ellenfelem. És ebben az esetben 14 hetem van hátra a meccsig, hétfőtől áttértem a napi tréningekre, négy hét múlva pedig kiutazom Hamburgba, s Fritz Sdunekkel megkezdjük a kemény felkészülést. Tudja, így harmincöt évesen kevés edzéssel is jobb formában vagyok, mint korábban rengeteg munkával. Nagyon kell vigyázni a túledzéssel. Huszonöt éves pályafutásom alatt annyit edzettem már, hogy sok is volt.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2083
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel