Erdei Zsolt már csúcsformában

2011. 04. 06. 10:39
Erdei Zsolt már csúcsformában

Kirobbanó erőben van Erdei Zsolt (36). Ugyan a Bokszvilágszervezet (WBO) egykori félnehézsúlyú, valamint a Bokszvilágtanács (WBC) korábbi cirkálósúlyú világbajnok profi ökölvívója még nem tudja, mikor és ki ellen lép ringbe legközelebb, máris csúcsformában van. A Blikk írása.

Erdei Madár Zsolt.jpgErdei Madár Zsolt.jpg

Úgy tűnik, jót tett az egykori Vasas-focista, a Testépítő és Fitness Világszövetség edzőképzése vezetőjének, Klink Zoltánnak (42) edzésprogramja - feszülnek Madár izmai, kemények, mint a kő.

- Egyik testvérem valamelyik nap megtapogatott, és azt hitte, kilógnak a bordáim. Pedig a hasam és a mellkasom lett olyan, mint a szikla - mesélte nevetve Erdei. - Kemény vagyok és erősnek érzem magam. Igaz, az ütőerőt még nem tudtuk igazán lemérni, de a pontosság számomra úgyis fontosabb.

A bokszoló remekel az élettani vizsgálatokon is, testzsírszázaléka 10 alatti, ami kifejezetten jónak mondható.

- Volt olyan edző, aki megjegyezte, ez már túl kevés, de én egyelőre jól érzem magam - árulta el a bunyós. - A lényeg, hogy jó állapotban legyenek az izmaim, ne savasodjak be és bírjam kondival a hosszabb meccseket is. Klink Zolival az erősítő munkát is így, menetekre lebontva építettük fel.

Erdei az étrendjén szintén változtatott, talán ennek is köszönhető, hogy ugyan messze még a meccse, fogyasztásra sincs szüksége, már most 79 kilogramm körüli a súlya.

- Ötször eszem egy nap, szinte mindig ugyanazt. Reggel zabpehely joghurttal, déltől rizs csirkével. Bár amióta kiderült, nem bokszolok április 16-án, inkább szinten tartó munkát végzek - mondta Madár, aki így is lépcsőzéssel kezdi a napot, majd az erősítés és a kesztyűs tréningek sem maradhatnak el. - Most júniusi időpontra próbálom beállítani magam. Nehéz megegyezni a kényes amerikai sztárokkal, de már várom, hogy valamelyiket állon vághassam! 

forrás: blikk.hu
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel