Erdei Zsolt: Kemény, tökös gyerek vagyok

2013. 03. 30. 23:53
Erdei Zsolt: Kemény, tökös gyerek vagyok

Erdei Zsolttól elvették a Gracsov elleni győzelmet, ám a magyar bunyós nem tört le, hanem higgadtan értékelt.

Minden idők legeredményesebb magyar ökölvívója, Erdei Zsolt (33 győzelem – 1 vereség) szombat este megosztott pontozással kikapott az orosz Denisz Gracsov (13 győzelem – 1 vereség – 1 döntetlen) ellenében a Monte-Carlo-i szupertorna első fordulójában. Zsolt a gálát közvetítő televíziónak értékelt.

„Úgy éreztem a mérkőzésen, hogy vezetek a tiszta találataimmal, és ezért sem csináltam sokat. Biztosra mentem. Úgy éreztem, hogy a párharc a kezemben van. Aztán amikor Fritz azt mondta a 9. menet után, hogy eddig döntetlen a mérkőzés, akkor sem estem kétségbe. Ekkor beindítottam a rakétákat, és a tízedik menetet hoztam is. Úgy látszik, hogy mégsem egál volt akkor a meccs, hanem az ellenfél vezetett.”

Erdei Zsolt egyértelműen kijelentette, hogy nagyon elégedetlen azzal a pontozással, amely nem a pontos ütéseket veszi figyelembe, hanem inkább az aktivitást.

„Úgy érzem, hogy a bokszot megölik ezzel a fajta bíráskodással, ezzel az eredményekkel. Nem az értékelhető találatokat pontozták, hanem azt, amikor az ellenfél szétveri az ember karját. Ha azt nézzük, akkor az ellenfelem tényleg sokat dolgozott, de nem talált. A találatokkal simán nekem kellett volna nyernem a mérkőzést. A győztes nyugalmával mondom, ezt a meccset megnyertem” – értékelt a magyar klasszis, akinek az orrát össze kellett varrni.

„Madár” hamarosan betölti a 39. életévét, de még érthetően nem gondolkodott el a jövőjén.

„A jövőmön még nem igazán gondolkodtam. Mindenki úgy látta, hogy én voltam a jobb, talán még az ellenfelem is meglepődött azon, hogy ő nyert. Ezt így kell lenyelni, így kell elfogadni. Teljesen jókedvű vagyok. Tudom, mit tettem ezért a mérkőzésére, és milyen nehézségeken mentem keresztül. Kemény tökös gyerek vagyok! Büszke vagyok magamra, büszke vagyok a teljesítményemre. Eleget tettem a győzelemért, de a bírók nem így látták…”

Mint arról már korábban beszámoltunk, Erdei Zsolt 96-94, illetve 94-96 és 94-96 arányban, vagyis megosztott pontozással elbukta a Denisz Gracsov elleni tíz menetes összecsapást.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
„Canelo” is gratulált Castanónak, és győztesnek nevezte
5694
Pacquiao csapata kiakadt: 100 ezer dollárért több tisztelet járna
4359
Tönkreteszem az álmait
3973
Súlyos, töréses sérülés szenvedett Conor McGregor
3711
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel