Erdei Zsolt: Cipő velem lesz a ringben

2013. 03. 29. 05:58
Erdei Zsolt: Cipő velem lesz a ringben

„Remek ember hagyott itt minket" – Erdei Zsoltot (38) is megviselte a Republic együttes énekesének, Bódi László „Cipőnek" (†47) a halála - írja a Blikk.

A Boksz Világszervezet (WBO) egykori félnehézsúlyú, valamint a Boksz Világtanács (WBC) korábbi cirkálósúlyú profi világbajnokát eddig harminchárom alkalommal vezette győzelemre a zenekar Szállj el, kismadár című slágere, s bár a jó barát szíve március 11-én örökre megállt, az ökölvívó harmincnegyedszerre sem változtat bevonulózenéjén. Szombaton az 1 millió dollár (237 millió forint) összdíjazású négyes torna első elődöntőjében, az orosz Denisz Gracsov (30) ellen is a megszokott dallamok kísérik a ringbe.

– Mindig is nagy tisztelője voltam Cipőnek és a Republic muzsikájának, nem véletlenül választottam annak idején bevonulózenémnek az egyik számukat – mesélte Erdei Zsolt, aki már Monacóban tartózkodik, s gőzerővel készül az újabb mérkőzésére. – A Szállj el, kismadár egész profipályafutásomat végigkísérte, minden harcomnak, küzdelmemnek a része volt. Lélekben a barátommal voltam, amikor a kórházban feküdt, és az életéért küzdött. Mélyen megrendített a halálhíre, nagy veszteség mindannyiunknak.  Szombaton lélekben Cipő ott lesz velem a ringben, a kötelek között. Érte is küzdök majd Denisz Gracsov ellen.

Erdei számtalan szép emléket őriz a zenészről, bár kevesebbet találkoztak, mint szerette volna, főleg telefonon tartották a kapcsolatot.

– Gyakran beszéltünk, de koncerten is jártam. Emlékszem, egy alkalommal, több mint tíz éve Miskolcon még a színpadra is felhívott, és együtt énekelhettem ve­le. Felejthetetlen élmény volt, mindig emlékezni fogok rá – gondolt vissza a nem is oly távoli múltra Erdei, aki Monte-Carlóban újra együtt énekel majd a Republic néhai frontemberével a ring felé menet. (Blikk - Várhelyi Zoltán)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4397
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel