Erdei Zsolt: „Az ökölvívás összekapcsolja az embereket”

2013. 09. 26. 10:34
Erdei Zsolt: „Az ökölvívás összekapcsolja az embereket”

Újpest önkormányzata hosszú távra tervezi a Madárfészekkel való együttműködést.

Immár az amatőr ökölvívásban is kiépítik az akadémia-rendszert, és az egyik fő bázisnak, a Madárfészeknek Újpest ad otthont. Az Erdei Zsolt nevével fémjelzett akadémia rövidesen megkezdi a működését. A népszerű ökölvívó irányítja majd a szakmai munkát az újpesti önkormányzat által biztosított létesítményben, amiből Wintelmantel Zsolt polgármester szavait idézve, 2015-re ultramodern sportcentrum válik majd.

Végre az ökölvívás is akadémiai tantárgy lesz, ráadásul a legjobb tanárok tanítják majd az ifjúságot. Rövidesen ugyanis több városban elkezdik működésüket az ökölvívó akadémiák, melyek működését jelentős önrésszel támogatják a városi, valamint a megyei önkormányzatok is. A legnagyobb akadémiai központnak, az Erdei Zsolt vezetésével induló Madárfészeknek Újpest ad otthont, és a létesítményben a tervek szerint ötven-száz gyerek tanulhatja az ökölvívást. A főváros negyedik kerülete nem először bizonyítja az elmúlt években, hogy elkötelezett híve a sportnak. 

„Nemcsak az élsport, hanem a tömegsport és az egészséges életmód is fontos a számunkra. Saját uszodát építünk, iskolák és óvodák udvarán építettünk sportpályákat. Az államtól átvettük a Szilágyi úti atlétikai és tornacentrumot, melynek a felújítása most zajlik. Az UTE-vel kialakított közös együttműködés keretein belül több műfüves pályát hoztunk létre. Odafigyelünk a kerületben élők sportolási lehetőségeire, egészséges életmódjára, talán nem véletlen, hogy az idei Kihívás Napján Újpest lett a legsportosabb város” – árulta el Wintelmantel Zsolt

Újpest polgármestere úgy véli, a Madárfészek befogadása éppen a kerület eddigi sportkoncepciójába illeszkedik. 

„Kifejezetten jól esik nekünk, hogy egy olyan klasszis, mint Erdei Zsolt éppen Újpesten adna vissza valamit abból a szeretetből és tiszteletből, amit ő kapott az emberektől. Mi a létesítményt biztosítjuk a kiválasztott fiatalok edzésére, sportolására, míg az ott dolgozó szakemberek pedig Zsolt vezetésével kialakítják a működés feltételeit. Hosszú távra tervezünk, hiszen az első időszak közös üzemeltetése után bízom abban, hogy 2015-re a Madárfészek az ökölvívó szövetség támogatásával az ország egyik legszebb ultramodern sportcentrumává válik” – jelentette ki Újpest polgármestere. 

Erdei Zsolt elmondta, a Madárfészek Ökölvívó Akadémia tervszerűen kívánja mindazoknak a sportolni vágyóknak - azon belül is az ökölvívás utánpótlásában kiemelkedően szereplőknek - az igényét kielégíteni, akik ennek a sportnak a hívei. 

„Tudom, hogy az, aki rendszeres testedzést végez, sportol, az önmaga teljesítményét fokozza, személyiségét formálja, életmódját alakítja, ellenfelét és társát tiszteletben tartja, a kudarcokat elviseli. Azt vallom, mindenki győztes, aki sportol. Hiszem, hogy akit a „boksz” élménye megfogott, azt soha el nem engedi. Hisz aki egyszer felment a szorítóba és ott megállta a helyét, az már győztese volt a küzdelemnek, ha nem is a mérkőzés végén, de legbelül Önmagában bizonyosan. Hiszem, hogy az ökölvívás - mint a világ egyik legszebb küzdőjátéka - összekapcsolja az embereket, versenyzőket, szurkolókat, nézőket, barátokat, családokat egyszóval mindenkit, akik ebben a játékban valamilyen formában részt vesznek” – fogalmazott Erdei Zsolt.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35505
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
4119
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
793
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5265
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel