Élvezi az értékteremtő feladatot

2014. 04. 01. 15:52
Élvezi az értékteremtő feladatot

A MÖSZ sportágmegújító programjának egyik fontos eleme, hogy régiós vezetőket neveztek ki, hogy - a klubok szuverenitásának megtartása mellett - segítsék a helyi bokszsport fejlődését, koordinálják, segítsék az egyesületek munkáját.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) sportágmegújító programjának egyik fontos eleme, hogy a négy akadémia mellett régiós vezetőket neveztek ki, hogy - a klubok szuverenitásának megtartása mellett - segítsék a helyi bokszsport fejlődését, koordinálják, segítsék az egyesületek munkáját.

A Közép-dunántúli régió szervezője Turós Arnold, a székesfehérvári Varkocs György Box Club fiatal vezetőedzője lett, aki - megbízásából adódóan - Veszprém, Komárom-Esztergom és Fejér megye egyesületeit igyekszik majd még inkább bekötni a sportág vérkeringésébe.

A 32 éves ambiciózus szakember nagy elánnal vetette bele magát a szövetség által rábízott munkába, s tavaly november közepén azonnal meg is tartották az első régiós találkozójukat, melyet azóta már több követett. „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ilyen fiatalon egy ennyire fontos feladattal bíztak meg" - fogalmazott Turós. „Amikor megkaptam a megbízást, még nem láttam át, hogy milyen fontos feladatot vállaltam el, és csak most kezdem teljesen átlátni ennek a pozíciónak a komplexitását."

Megkértük Turós Arnoldot, hogy foglalja össze, mi a feladata egy olyan régiós vezetőnek, mint amilyen ő.

„Az egyik legfontosabb feladatom a kapcsolattartás, amely a régió egyesületeinek feltérképezésével kezdődött. Meg kellett ismernem a klubokban dolgozó szakembereket, ezenfelül értelemszerűen azokat az ökölvívókat, akikkel foglalkoznak. Mindez azért fontos, mert valamilyen szinten meg kell próbálnunk egy csoportban dolgozni" - kezdte a fehérvári szakember, aki a kinevezése utáni hetekben az összes edzővel felvette a kapcsolatot, vagyis a Közép-dunántúli régióban már a tényleges érdemi munkán van a hangsúly.

„Nagyon fontos a régió edzőinek együttműködése, hiszen a közös edzések, edzőtáborok, versenyek, mind-mind pozitív hatással lesznek a helyi ökölvívó életre" - folytatta. „Szeretnék az edzők segítségével egy olyan együtt is gondolkodni tudó alkotói közösséget létrehozni, mely végső soron a versenyzők felkészítését, fejlődését mozdítja előre. Mert a feladatom egyik leglátványosabbnak ígérkező eleme nem más, mint a tehetségek felkutatása, és bizonyos szempontból a menedzselése is, hiszen a válogatottak vezetőinek figyelmét fel kell hívnom azokra a versenyzőkre, akik a későbbiekben magukra ölthetik a válogatott trikóját."

Turós éppen ezért rendszeres régiós versenyeket, pofonpartikat rendez, de 2014-ben már régiók közötti „könyves" megmérettetéseket is igyekszik tető alá hozni. De, ahogy azt az egyik rajzfilm is említi, az élete nem csak játék és mese. „Tudomásul kell venni, hogy a klubok jó része komoly problémákkal küszködik. Szintén feladatom, hogy ezeket a problémákat feltárjam, és megoldásokat keressek rá, akár úgy is, hogy személyesen veszem fel a kapcsolatot a települések vezetőivel."

Természetesen a szakember fő feladata továbbra is a Varkocs György Box Club irányítása, vezetőedzőként. Turós nincs könnyű helyzetben, hisz egy nagyon népes klubról van szó, és ahová kisebb nagyobb megszakításokkal kétszáznál is többen járnak. „Az állandó létszámunk 70-100 fő, akik közül harmincnál is többen versenyszerűen űzik a sportágat" - mondta. „Én magam naponta három edzést tartok, egészen kis gyerekektől kezdve a felnőtt tanítványokig. Délelőtt a kiemelt versenyzőknek, délután a gyerekeknek, este a felnőtteknek. Szóval eléggé sokrétű ez a munka is, hiszen mindenki tudja, hogy teljesen máshogy kell foglalkozni a különböző korosztállyal."

A fiatal szakember, kora alapján, még nyugodtan versenyezhetne, mint ahogy a profik között versenyezett is, amikor már edzősködni kezdett. „Nagyon gyorsan kiderült, hogy aktív bokszolóként nem tudok a tanítványokkal úgy foglalkozni, ahogy kellene, s ez fordítva is igaz" - mondta. „Nem ment a kettő egyszerre, ezért a számomra kedvesebb feladat mellett döntöttem. Úgy érzem, edzőként sokkal többet adhatok, és jóval többet kaphatok ettől a csodálatos sportágtól. Jól döntöttem, mert edzőként olyan versenyzőkkel dolgozhatok együtt, akik az egész életüket igyekeznek tudatosan úgy alakítani, hogy a boksz az első helyen állhasson. Mostani felnőtt tanítványaim közül Szinável Sándor, Birkés Árpád és Márton Balázs az, akikben benne van, hogy ha a továbbiakban is ilyen keményen dolgoznak, akkor fognak még komoly meglepetéseket okozni a hazai mezőnyben, de már a tavalyi győri felnőtt OB-n is igen szép eredményeket értek el."

Dr. Csötönyi Sándor, a MÖSZ első embere néhány hónapja igencsak elismeréssel beszélt a Varkocs György BC-ban zajló munkáról, amikor győri OB döntőit szakkommentátorként kísérte figyelemmel. Az elnök úr szerint Turós Arnold tanítványai egytől egyig stílusos, érett bokszot mutattak a felnőtt bajnokság során. „Büszkék vagyunk rá, hogy az egykori mesteredző ilyen jó véleménnyel van rólunk" - jelentette ki Turós. „Igyekszünk a technikára, és a pedagógiára különösen nagy hangsúlyt fektetni, de Orosz Tamás személyében van külön erőnléti edzőnk is, aki kedden és csütörtökön a felnőttekkel, valamint az ifikkel külön foglalkozik. A védekezés elsajátítása az első, és legfontosabb, mert csak fegyelmezett védekezésből lehet eredményes támadásokat indítani."

Turós Arnold célja, hogy a Varkocs György Box Club, valamint az általa koordinált Közép-dunántúli régió meghatározó fellegvára legyen a magyar ökölvívó életnek.

szöveg: MÖSZ / Felix Promotion
címlapfotó: feol.hu
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5657
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32751
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4274
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
97
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel