Élvezetes előmeccsek a szentesi gálán

2013. 03. 24. 20:42
Élvezetes előmeccsek a szentesi gálán

A gáláról közöltünk már beszámolót, teljes eredménylistával, ám pár mondat erejéig térjünk vissza a felvezető programra.

Bedák Zsolt, Nagy Sándor, Kovács Tamás „Tomi Kid” és Nagy Lajos Márk szentesi sikereiről már beszámoltunk. Íme a felvezető programban látott küzdelmek rövid kivonata.

Nagyváltósúlyban két veretlen bunyós csapott össze, abban a reményben, hogy a győztes állandó szerződést kap Rácz Félix és Bertók Róbert vállalkozásától. A Törteli Balázs – Sánta Krisztián párharc során az előbbi bunyós akarata érvényesült, miután edzője, Turós Arnold jól mérte fel Sánta képességeit. A taktika az volt, hogy a fizikailag erősebb lébényi ökölvívót testen igyekeznek lelassítani, és folyamatos elmozgásból, beugrásokból érnek el találatokat. Ezt a taktikát – a második felvonás legvégét leszámítva – Törtelinek tökéletesen sikerült végrehajtania, így megérdemelten nyert négy menetben. Ezzel Törteli új rekordja: 3 mérkőzés, 3 győzelem.

Hatalmas csatát hozott a nehézsúlyú összecsapás is, amely során két debütáló bunyós, Csepregi János és Tóth Zoltán küzdött nem egészen négy menetben. Szikrázó ütésváltásokkal folyt a találkozó, s oda-vissza küzdelem alakult ki. Csepregi a második menetben padlón is volt, s úgy tűnt, hogy Tóth befejezheti a meccset. Ám a harmadikban Tóth került komoly hullámvölgybe. Végül mégsem ment végig a találkozó, ugyanis Tóth a negyedik körben összekapta magát, ismét leütötte ellenfelét, majd igyekezett lefiniselni. A ringbíró épp leállítani készült a találkozót TKO-val, amikor Tóth még egyszer betalált, s végleg kifektette Csepregit (KO).

Szintén remek volt a Faur Csaba – Bohus Pál cirkálósúlyú mérkőzés is, ahol mindkét fél komoly ütéseket eresztett meg, ám Faur Csaba (5 győzelem – 0 vereség) végig pontosabb volt, így pontozással, minden menetet megnyerve diadalmaskodott. Ugyanebben a súlyban a nagy ütőerejű Lődi Tamás (9 győzelem – 0 vereség – 1 döntetlen) igen hamar, alig fél perc alatt leütötte ellenfelét, Füredi Jánost, aki a számolás alatt, bár próbálkozott, képtelen volt felállni (KO).

A Nagy István – Petrovics István könnyűsúlyú meccsen az előbbi bunyós fél gőzzel is úgy megverte riválisát, hogy a ringsarka a 3. menet után feladta a találkozót (TKO). A Molnár Bence – Nagy Imre „Lütyő” nagypehelysúlyú mérkőzés igazi non-stop harcot hozott, melyet az utóbbi bunyós pontozással nyert meg. „Lütyő” remek lábmunkáját kihasználva, ide-ida cikázva igyekezett körbebokszolni fizikailag jóval erősebb riválisát. Molnár végig a nagy erejű bombáiban bízott, de csak a negyedik menetben tudott felülkerekedni ellenfelén, ami viszont már kevés volt a pontozásos sikerhez.

A főmérkőzések beszámolója >>>
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel