Elrendelték, és tárgyalnak a Klicsko-Stiverne meccsről

2013. 05. 09. 10:12
Elrendelték, és tárgyalnak a Klicsko-Stiverne meccsről

A WBC (Boksz Világtanács) elrendelte a nehézsúlyú világelső Vitalij Klicsko kötelező címvédését Bermane Stiverne ellen.

Mint arról korábban beszámoltunk, két héttel ezelőtt a kanadai színekben versenyző 34 éves haiti Bermane Stiverne (23 győzelem – 1 vereség – 1 döntetlen) kötelező kihívó lett a WBC szövetségnél, miután nehézsúlyú eliminátor mérkőzésen legyőzte Charis Arreolát.

Ezt követően a 41 esztendős Vitalij Klicsko (45 győzelem – 2 vereség) állítólag úgy nyilatkozott, hogy kiáll Stiverne ellen. A tárgyalások elkezdődtek, noha az ukrán – a korábbi hírekkel ellentétben – még nem kötelezte egyértelműen el magát a folytatás mellett.

A Klicsko-tesvérek menedzsere, Bernd Bönte úgy elárulta, hogy az ukrán világelső képviseletében Shelly Finkel tanácsadó tárgyal Stiverne promóterével, Don Kinggel.

„Meglátjuk, hogyan alakulnak a tárgyalások” – mondta Bönte, aki szerint Klicsko csak ennek függvényében dönt arról, hogy tényleg ringbe lép-e a kanadai ellen.

A WBC június 3-ig adott haladékot az önkéntes megegyezésre, de ha ez nem történik meg, akkor aznap „versenytárgyalást”, amolyan „csendes licitet” (purse bid) rendeznek a szövetség főhadiszállásán, Mexikóban.

Itt a rendezési jogra pályázó promóterek lezárt borítékban ajánlatot tesznek, és a legmagasabb összeget kínáló csapat szervezheti a Klicsko-Stiverne párharcot. Az ajánlatban szereplő összeg lesz a díjalap, melyből a címvédő 75 százalékban részesül, a kihívó 25 %-ot kap.

Egyes internetes források szerint szeptember 7-én lehet a küzdelem.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32871
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5719
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4342
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1497
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel