Elrajtolt a hazai karate versenyszezon

2021. 01. 18. 20:23
Elrajtolt a hazai karate versenyszezon

A Hayashi Magyar WKF Karate Liga második fordulójával kezdetét vette a 2021-es magyarországi karatés versenyidény.

30 egyesület 300 felnőtt és utánpótláskorú karatésa vett részt.

A Hayashi Magyar WKF Karate Liga második fordulójával a hétvégén kezdetét vette a 2021-es magyarországi karatés versenyidény. Az UTE cselgáncs csarnokában rendezett kétnapos viadalon 30 egyesület 300 felnőtt és utánpótláskorú karatésa vett részt. A járvány miatt a legnagyobb gondossággal lebonyolított versenyen tatamira lépett a tokiói olimpiai részvételre pályázó felnőtt válogatott sportolók többsége is.

A versenyt Dr. Mészáros János, az MKSZ elnöke Dr. Tahon Róbert főtitkár társaságában nyitotta meg.

A jó színvonalú mérkőzéseket hozott megmérettetésen az olimpiai kvalifikációs versenyekre készülők közül többen is eredményesen kezdték a szezont: küzdelemben Hárspataki Gábor (MTK) és Molnár Dániel (UTE), formagyakorlatban pedig Nagy Botond (UTE) és Sterck Laura (MTK) is megnyerte a maga kategóriáját.

A versenyt – Falusi Márton, az MKSZ versenyszervező bizottsága vezetőjének irányításával – a Karate Világszövetség, a WKF covid szabályzata, illetve a Magyar Karate Szakszövetség járványvédelemmel kapcsolatos előírásai szerint bonyolították le.

A Hayashi Magyar WKF Karate Liga következő állomásai:

3. forduló: február 6-7., Zalaegerszeg
4. forduló: február 27-28., Szarvas

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2029
Canelo győzelemmel tért haza
778
Haney pontozással nyert Loma ellen
646
Joshua szerint decemberben Wilderrel bokszol
640
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel