Elmarad az idei szabadtéri párkányi bokszgála

2015. 08. 18. 23:59
Elmarad az idei szabadtéri párkányi bokszgála

A szervezők tájékoztatása szerint idén elmarad a hagyományos, augusztus 19-i Klement Kálmán emlékgála Párkányban.

Paszterko László elmondta, hogy az a több mint egy évtizedes múltra visszatekintő esemény történetében először fordul elő ilyen, de nem tehettek mást, hisz az Esztergommal szomszédos felvidéki város is jócskán kapott a hétfői özönvízszerű esőzésből, teljesen elmosva a szabadtéri rendezvény helyszínét.

„Délelőtt helyszínbejáráson voltuk, ahol azt tapasztaltuk, hogy a terület nagy része víz alatt van. Nem dönthettünk másként” - mondta. „Szomorúak vagyunk, mert nekünk az augusztus 19-i rendezvény mindig a boksz nagy ünnepe, amire rendszeresen tízezres közönség kíváncsi. Jövőre visszatérünk!”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15087
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9386
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7597
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6334
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel