Elhunyt Somodi Ferenc
Ötvennyolc éves korában elhunyt Somodi Ferenc, ökölvívó Európa-bajnok - írta a Blikk.
Somodi Ferenc 1979-ben ezüstéremmel, míg 1985-ben aranyéremmel léphetett ki a ringből az Európa-bajnokságon.1985-ben, a Budapesten megtartott EB-n ezrek tomboltak Somodinak szurkolva, hiszen a döntő párharcot egy szovjet bokszolóval, Jakovlevvel vívta, akit le is győzött.
A hajdanán 190 centiméter magas és 90 kilogramm súlyú egykori ötszörös magyar bajnok az elmúlt időszakban már hetven kilónál is könnyebb volt, végül szervezete feladta a daganatos betegség elleni küzdelmet.
forrás: www.blikk.hu
A monokli.com írása 2009-ből: "Somodi Ferencet a mai napig a legdörzsöltebb magyar nehézfiúk között tartja számon a szakma, azt mondják, az a csibészség, amit ő nem tudott a ringben, nem is létezik. Olyan kézgyorsasággal áldotta meg a Teremtő, hogy 3-4 súlycsoporttal lejjebb sem számított volna lassúnak. Alkata alapján nem volt igazi szupernehézsúlyú, de ütőerőben felvette a versenyt a mezőnnyel, lábmunkájának köszönhetően pedig fürgén lépkedett el a hatalmas fülesek elől."