Elhunyt Konkoly István
Mély fájdalommal tudatjuk a monokli.com olvasóival, elhunyt Konkoly István (53) korábbi válogatott ökölvívó, a kecskemétiek népszerű edzője, akinek a kezei alól válogatott bunyósok sokasága került ki. A család és a barátok fájdalmában osztozunk.
Alább a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) által közölt rövid életrajz olvasható.
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke Dr. Bajkai István és a teljes magyar bokszcsalád Konkoly Istvánt gyászolja.
A kecskeméti szakember az elmúlt évtizedeket a bokszban töltötte versenyzőként, majd edzőként. Több nemzetközi eredményt elérő versenyzőt nevelt ki az elmúlt közel harminc esztendőben.
Sánta Ernő volt az edzője 1985-ben, amikor serdülő magyar bajnoki címet nyert a Kecskeméti Sport Club színeiben az 54kg-ban, amely első jelentős bokszsikere volt. 1986-ban az ifjúsági magyar bajnokságon lett aranyérmes az 57kg-osok között, folytatva a kiválóan megkezdett sort. 1987-ben a junior magyar bajnokságon ezüstig jutott, a Honvédos Gál László győzte le a kisváltósúlyú (63.5kg) döntőben.
Felnőttként Konkoly István 1989-ben a Dobó István nemzetközi emlékversenyen bronzérmet szerzett Egerben egy roppant erős mezőnyben a 67kg-osok között. Azon a versenyen az 51kg-os súlycsoportot olimpiai bajnokunk, Kovács István nyerte meg. 1991-ben a felnőtt magyar bajnokságon bronzérmet szerzett, Szabó Lóránt állította meg a 71kg-os elődöntőben. 1992-ben a felnőtt magyar bajnokságon hatalmas csatát vívott Mizsei Györggyel a negyeddöntőben. Ellenfele a barcelonai olimpián bronzig menetelt.
Legnagyobb sikereit edzőként érte el Kecskeméten, a szakosztály életében meghatározó szerepet töltött be, több tucatnyi magyar bajnokot nevelve. Tanítványai közül Herczeg Norbert 2011-ben junior Európa-bajnok, és ugyanabban az esztendőben junior Vb-ezüstérmes lett. Utolsó jelentős sikerét Orbán Adriánnal érte el a 2018-as budapesti ifjúsági világbajnokságon, versenyzője az ezüstéremig jutott az eseményen.
Nyugodj békében örökre, az egész magyar boksztársadalom megrendült szívvel búcsúzik tőled!