Elfutott egy nagypapa elől - mondja a „Hóhér”

2010. 12. 19. 11:13
Elfutott egy nagypapa elől - mondja a „Hóhér”

Valószínűleg még sokáig téma lesz a vasárnap hajnali Pascal-Hopkins félnehézsúlyú WBC bajnoki küzdelem, mely döntetlenre végződött. Mint arról már korábban beszámoltunk, Hopkins ugyan az első és a harmadik menetben is padlózott, ám később behozta a hátrányát, sőt, sokak szerint neki kellett volna nyernie a 12 menetes párharcot.

A januárban már a 46. életévét betöltő legenda ennek ellenére viszonylag visszafogottan fogalmazott a mérkőzést követően, és nyilatkozatában természetesen a saját nagyságát tolta előtérbe.

„Az emberek a mérkőzés előtt kérdezték, hogy miért megyek Kanadába, nem aggódok-e a pontozók miatt. Azt mondtam mindenkinek, hogy nem, mert a világon mindenki látni fogja, hogy mi volt a ringben. Mindenki láthatta, hogy Bernard pokolian küzdött, és megnyerte a mérkőzést” – mondta Hopkins.

„Nagyszerűen érzem magam. Harcoltam egy fiatal sportolóval, egy olyan sportágban, ahol a fiataloknak áll a zászló.”

„Én más vagyok, mint a többiek. Ez egy mestermunka volt. Ez 45 éves ember elmegy Kanadába, és kap egy döntetlent. Ezek tények. Veszélyes vagyok még 45 évesen is, nem megyek sehová, maradok. Ma mindenki egy fiatalembert látott, nem egy 45 évest.”

„Boldog vagyok a ma esti mérkőzés miatt, mert a szívemmel küzdöttem. Nem vagyok az az ember, aki a kiöntött tej miatt siránkozik. Pascal tudja, hogy milyen küzdelem volt, és látta, hogy nem vagyok 45 éves, és neki futnia kellett, hogy mentse az életét, és mentse az övét. Főleg az utolsó két menetben.”

„Felejtse el mindenki a korommal kapcsolatos dolgokat. Akár a vehetném a kabátom, és továbbállhatnék, de maradok, visszatérek. 1994-ben Segundo Mercado kétszer leütött, de felkeltem, és legyőztem őt. Mit kaptam akkor? Döntetlent! Aztán megint bokszoltunk, és kiütöttem.”

„Elfogadom a sorsom, de nem jelenti azt, hogy boldog vagyok az igazságtalanság miatt. Ma este egy fiatal fickó elfutott egy nagypapa elől.”

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel