Elfogyott a kómából ébredt Boytsov pénze

2015. 09. 12. 19:12
Elfogyott a kómából ébredt Boytsov pénze

Magához tért az orosz Gyenisz Bojcov (29), de nagyon lassan gyógyul, ezért a családjának megélhetési gondjai vannak, a barátai a világhálón gyűjtenek adományokat nekik - írta a Blikk.

Egy metróvezető talált rá még májusban Bojcovra, aki két állomás között, súlyos fej- és kézsérülésekkel feküdt az alagútban.

Az amatőrként többszörös korosztályos világbajnok, 37 profi mérkőzéséből 36-ot megnyerő ökölvívó korábban 30 ezer eurót (9,5 millió Ft-ot) keresett az összecsapásain, azonban a pénz elfogyott, így a családjának, feleségének, Olgának és kislányuknak, Michelle-nek megélhetési gondjai vannak.

A sportoló klubja, a Sauerland havi 1000 eurót (315 ezer forintot) folyósít, azonban ebből nehézkesen tudnak megélni. Ezért a Bild információi szerint a barátai gyűjtést szerveznek az interneten számára.

„Gyenisz szépen lassan javul, a testvére rendszeresen látogatja, azt mondta, hogy a napokban már képes volt megszólalni. Azonban nagyon lassú folyamat lehet a felépülése, ezért segítenünk kell a családját" – nyilatkozta a német lapnak Gagik Hacsatrijan, Bojcov menedzsere.

forrás: blikk.hu
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel