Életfogytot kapott a bokszolót feldaraboló gyilkos

2013. 05. 13. 06:32
Életfogytot kapott a bokszolót feldaraboló gyilkos

Minimum 34 évet börtönben kell töltenie egy bizonyos Thomas Dunkley-nak, aki a bíróság azzal vádolt, hogy tavaly szeptemberben megölte a már visszavonult Shawn Cummins ökölvívót, majd a testét feldarabolta – írta a BBC News.

Cummins pályafutása alatt nagyváltósúlyban és középsúlyban küzdött, volt WBA interkontinentális bajnok, EBU kihívó. Utolsó mérkőzését a középsúlyú Brit bajnoki címért vívta még 1995-ben, de kikapott, és visszavonult. Rekordja 22 győzelmet, 6 vereséget és 1 döntetlent jegyez.

A bevezetőben említett bűnügy tavaly szeptemberben történt, amikor a 2004-ben balesetben lebénult ökölvívó ápolásában segédkező Dunkley elkövette szörnyű tettét. Cummins testrészei a mélyhűtőből kerültek elő.

Dunkley a tettéért életfogytiglani börtönbüntetést kapott, és legkorábban 34 év múlva kérheti feltételes szabadlábra helyezését.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel