Egyoldalú mészárlássá fajult a világbajnokok csatája

2019. 03. 17. 11:20
Egyoldalú mészárlássá fajult a világbajnokok csatája

Két zseniális veretlen amerikai világbajnok csapott össze vasárnap hajnalban.

Nem a méret, hanem a bokszképességek döntöttek.

Vasárnap hajnalban az Arligton-i (Texas) AT&T Stadionban került megrendezésre az Errol Spence Jr – Mikey Garcia váltósúlyú világbajnoki összecsapás, melynek során két veretlen világbajnok feszült egymásnak. Errol Spence Jr. volt a címvédő, aki az IBF vb-övét tette kockára immáron 3. alkalommal, míg kihívóként az a Mikey Garcia (meccs után 39 győzelem, 1 vereség) lépett kötelek közé, aki korábban négy súlyban szerzett világbajnoki címet, de még soha nem bokszolt váltósúlyban.

Előzetesen úgy gondolták, hogy Spence Jr. fizikai mérete okozhat komoly gondot Garciának, ám az összecsapás 12 menete alatt inkább gyors keze, és technikai készségei jelentettek megoldhatatlan feladatot. Ráadásul mindez akkor a különbséget jelentett a két bunyós között, hogy a nemzetközi szaksajtó egyoldalú mészárlásnak írta le a párharcot, ami Garcia eddigi karrierjét figyelembe véve óriási meglepetést jelent.

A 12 menet után kiderült, hogy Errol Spence Jr. (25 győzelem, 0 vereség) az összes menetet megnyerve, 120-108, 120-108 és 120-107 arányban diadalmaskodott.

Ha hinni lehet a híreknek, akkor a meccs létrejöttében hatalmas szerepet vállaló Jerry Jones (az AT&T Stadion, és a Texas Cowboys NFL csapat tulajdonosa) egy Spence Jr. - Pacquiao címegyesítést szeretne legközelebb.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32871
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5719
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4341
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1497
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel