Egyértelműen győzni megyek Micskó ellen

2014. 12. 25. 16:56
Egyértelműen győzni megyek Micskó ellen

December 29-én, az óbudai Aquincum hotelben kerül megrendezésre az a bokszgála, amelyen több címmérkőzést is tető alá hoz a szervező vállalkozás. A legérdekesebbnek ígérkezővel foglalkozunk most.

Kétségtelen tény, hogy az év végi Profibox Promotion gála legérdekesebb és legizgalmasabbnak ígérkező párosításának a Micskó Sándor - Nagy Lajos összecsapás számít, melyet a középsúlyú magyar bajnoki övért, valamint a WBF nemzetközi címéért rendeznek meg.

A küzdelem jelentőségének oka, hogy mindkét sarokban olyan ökölvívó várja majd a kezdő gongszót, aki ambiciózus, elszánt, és szerezett már komoly övet nagy világszervezet égisze alatt; Micskó a WBC-nél, Nagy a WBO-nál került trónra. A ki-ki meccsel kapcsolatban a 24 éves nyíregyházi Nagy Lajos Márkot (18 győzelem – 0 vereség) kérdeztük.

„Örülök, hogy végre összejön ez a meccs, már nagyon várom” – jelentette ki határozottan Nagy. „Felkészülés alatt szerencsére minden rendben volt, nem volt sérülés vagy akadályozó tényező. Súlyom is rendben van, a héten már edzések után súlyban vagyok. Utolsó hét már a formaidőzítéssel telik, sokat iskolázunk és pörgetünk!”

Márk természetesen tisztában van fordított alapállású riválisa remek eredménylistájával.

„Sanyi figyelemre méltó eredményeket ért el, külföldön is. Szokatlan lehet az, hogy balkezes, de a felkészülés alatt sikerült minőségi fordított alapállású ellenfelekkel kesztyűznöm, akiknek ezúton is köszönöm a segítséget” – fogalmazott a nyírségi bokszoló, aki Tóth Ádám, Bilisánszki Dániel, Szabó Szabolcs, Gerhes Miklós és Kassai Ignác nevét külön kiemelte.

Tudni kell, hogy a párharc megrendezése már közel másfél éve téma, de eddig különböző okok miatt nem csaphatott össze a két tehetséges versenyző. Most viszont úgy adódott, hogy Nagy az, aki (legalábbis papíron) idegenben kell hogy bokszoljon.

„A mérkőzést nem sikerült semleges pályára vinni, többszöri tárgyalás után sem, így ők szervezik a meccset” – mondta. „Ezzel már rég nem foglalkozom, nem lehet befolyásoló tényező az, hogy ő hazai pályán van. Magyar bírók lesznek a mérkőzésen, akik tisztességes munkájában maximálisan megbízom. A döntő szerintem az lesz, hogy ki tudja ráerőltetni a saját stílusát a másikra. A taktikánk megvan hétfőre!”

Nagy Lajos Márk ugyanakkor számíthat szurkolói segítségére is. „Közel 30 szurkoló jön majd, főleg Nyíregyházáról, hogy támogassanak ezen a fontos eseményen. Remélem, jól érzik majd magukat, és egy jó mérkőzést láthatnak tőlünk.”

Hogy mivel lenne elégedett Micskó ellen, Nagy a közvetkezőket mondta: „Egyértelműen győzni megyek, a magyar bajnoki cím a cél, de az, hogy pontozásos vagy idő előtti az a bizonyos győzelem, teljesen mellékes számomra.”

A 24 éves bokszoló már a 4. helyen áll az egyik legnagyobb világszövetség, a WBO ranglistáján. Középsúlyban viszont jellemzően 28-35 éves korban vannak a versenyzők csúcsformában. „Úgy érzem, hogy én is a harmincas éveimre érhetek be, fizikálisan bőven van még mit fejlődnöm, amire harmincig még bőven van időm.”
Nagy Márk és Nagy Lajos - előbbi szintén Lajos, hiszen a neve Nagy Lajos Márk :DNagy Márk és nagy Lajos
Márk mestere, egyben édesapja, Nagy Lajos a következőket tette hozzá fia hétfőn esedékes mérkőzésével kapcsolatban.

„Ez egy újabb lépcsőfok lehet Márk pályafutásában, ahol egy komoly nemzetközi rutinnal rendelkező ellenféllel találkozik, aki nagy harcos hírében áll. Felkészültünk Micskóból, bármilyen taktikát is választanak, lesz rá megoldásunk. A munkát elvégeztük, Márk motiváltan várja a mérkőzést!” – nyilatkozta a monokli.com portálnak Nagy Lajos.

További címmérkőzések a hétfői gálán
Kanalas Róbert – Molnár Gábor, légsúly, WBF nemzetközi
Petrányi Zoltán – Csala Zoltán, nehézsúly, WBF nemzetközi
Vajda Gyula – Sánta Krisztián, váltósúly, magyar bajnoki
Bogdán Zsolt – Danny Williams, nehézsúly, GBF vb-cím

TV: FIX.TV HD élő

címlapfotó: Ónya Attila
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35483
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
765
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
3981
Az AIBA jelentősen növelte a súlycsoportok számát
1628
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel