Egy győzelemmel és két verséggel kezdtünk Minszkben

2019. 06. 21. 17:42
Egy győzelemmel és két verséggel kezdtünk Minszkben

Három magyar ökölvívó lépett ringkötelek közé az Európa Játékok nyitónapján, de sajnos csak egy továbbjutót ünnepelhetünk.

Csóka és Nagy búcsúzott, Kozák folytathatja a versenyt.

A bokszviadalnak helyt adó Urucse Sportpalotában magyar idő szerint 13 órakor szólalt meg először a gong, a nap első két meccsének kezdetét jelezve, s többek között Csóka Nándornak is jelt adva a „startra”. Ezt követően viszont a lelátóról nézve úgy tűnt, hogy csak a belga színekben versenyző Vasile Usturoi reagált a jelre, mert az 56 kilogrammos kategória 16 közé jutásáért rendezett összecsapás első másfél percben csak ő ütött és talált, méghozzá számos alkalommal. A belga gyönyörű és gyors kombinációkat mutatott be, míg Csóka ütést sem tudott indítani.

A folytatásban némileg kiegyenlítettebbé vált a meccs, a magyarnak azonban hátrányban mennie kellett előre, nagy kockázatot vállalva, amit ellenfele remekül használt ki, kiválóan mozgott, távol tartotta magától Csókát, s feltartó ütései is pontosak voltak. A meccset végül 4-1-es megosztott pontozással Usturoi nyerte, így a nyolcaddöntőbe jutott, míg a magyar ökölvívó számára véget ért a viadal.

Csóka NándorCsóka Nándor

Az elején meglepett, mert másfél hónapja edzéseken kontrát bokszolt, most meg egyből kezdeményezett, amire nem számítottam” - mondta szomorúan az MTI-nek Csóka Nándor, hozzátéve, hogy az első menet első felében történtek alapvetően határozták meg a meccs kimenetelét. - „Később mentem előre, de nagyon jól mozgott el, jobban érezte a távolságot. Sajnálom, nem ezért jöttem ide.”

Három meccsel később Kozák Lászlót szólították ringbe, akitől a csütörtöki sorsoláson elpártolt a szerencse, s pénteken a 69 kg egyetlen 32 közé jutásért kiírt meccsén volt érdekelt a román Marian Pitával.

A magyar-román csata első látásra ijesztően indult, Pita rögtön rárontott Kozákra, aki viszont gyorsan bizonyította, hogy felkészült riválisa harcmodorára, jól tért ki az ütések elől és kiválóan kontrázott. Az első menetben egészen látványos különbség volt a felek között, a román egy-két kósza találatától eltekintve eredménytelenül üldözte ellenfelét, aki viszont időről időre kiváló kombinációkkal tartóztatta fel őt.

A második menet eleje is Kozák fölényét hozta, a második felében viszont az addiginál többször talált Pita, mivel Kozák nem táncolt el időben, és sokszor a kötélnél ragadt. A magyar bokszoló fáradtnak tűnt ekkor, a harmadik menetre viszont látszólag eltűnt a fáradtsága, ismét kézben tartotta az eseményeket. Pita ütéseivel kereste, de nem találta a tiszta felületeket, a három perc során egy-két indítása volt csak pontos. Kozák eközben okosan öklözött, ha kellett, lassította a meccset, de ütött is. Végül a mérkőzésvezető Kozák kezét emelte a magasba, a pontozás viszont némileg meglepő eredményt hozott, az ötből három látta a magyart jobbnak, kettő pedig a románt, az orosz pontozó ráadásul mindhárom menetet neki adta.

Nagyon örülök a győzelemnek, különösen azért, mert tavaly már bokszoltam a románnal és akkor kikaptam tőle, egyszerűen nem tudtam mit kezdeni az agresszív harcmodorával. Most viszont felkészült voltam belőle és megérdemelten nyertem” - nyilatkozta a 21 éves Kozák László, akinek már szombaton újra ringbe kell lépnie, ráadásul az Eb ezüst- és bronzérmes brit Pat McCromack ellen. "Lehetett volna több szerencsém, holnap megint bokszolok, de nem baj, nem érzem magam fáradtnak.”

A pénteki napon még Nagy Bence volt érdekelt, aki a georgiai Mikheil Bakhtidze ellen lépett szorítóba a +91 kilogramm selejtezőjében. Nagy az idén váltott súlycsoportot, így talán komoly, érmes reményei nem lehettek az EJ-t megelőzően, viszont abban azért minden bizonnyal reménykedett, hogy tud meccset nyerni a fehérorosz fővárosban.

Az esélyek mindenesetre nem mellette szóltak, mivel a korábbi Eb-ötödik, grúz Mikheil Bakhtidze várt rá, aki nagy elánnal kezdte a meccset, valósággal nekiesett, s a kötelekhez szorította őt. A 24 éves magyar gyorsan tudta rendezni sorait, s ugyan a menetben végig riválisa ment előre, ő rendre gyönyörűen és pontosan állította meg, általában hátsó kezes balegyenesekkel, balhorgokkal. A három perc után nem lehetett elégedetlen a magyar sarok, mivel Nagy jól állt a lábán, s számtalan tiszta ütése kifejezetten látványosra sikeredett.

A második három perc már más képet mutatott, legalábbis annyiban, hogy Nagy kevesebbet, Bakhtidze pedig többet, egyre többet talált. Annyiban viszont minden maradt a régiben, hogy a georgiai bokszoló ment folyamatosan előre. A második szakaszt egyértelműen Bakhtidze nyerte, aki fél perccel a harmadik menet rajtját jelző gongszót követően a mérkőzést is, miután Nagy arcán felszakadt a bőr, rövid ápolás után pedig a mérkőzésvezető leléptette.

Nagy BenceNagy Bence

Nem így terveztem, sajnálom” - mondta röviden Nagy Bence, akit azért bosszantott különösen a sérülés, mert az első menetet az ötből három pontozó nekiadta, így nem állt rosszul, a sérülést pedig egy összefejelés eredményezte. Azt viszont igyekezett hangsúlyozni, hogy még bele kell erősödnie a +91 kg-ba, mert erőben még nem tart ott, mint riválisai.

A magyarok így Kozák László (69 kg) győzelmével és Nagy, illetve Csóka Nándor (56 kg) vereségével zárták az első napot.

Szombaton Gálos Roland (60 kg), Kozák, Harcsa Zoltán (75 kg) és Kovács Pál (81 kg) lép szorítóba.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel