Egedi Renátó szórakoztatni szeretne

2017. 09. 05. 18:37
Egedi Renátó szórakoztatni szeretne

Egedi Renátó nem csak megnyerni szeretné a WBO övet, hanem szórakoztatni a közönséget.

A Felix Promotion jövőhét pénteken, Várpalotán, a Thury-Vár udvarán rendezi első őszi élő televíziós bokszgáláját, melynek egyik főmérkőzésén Egedi Renátó WBO nagyközépsúlyú ifjúsági bajnoki címéért lép kötelek közé.

A 22 éves fővárosi ökölvívó pályafutása eddigi legkomolyabb megmérettetése előtt áll, hiszen mostanáig nem volt a vállalkozás legismertebb versenyzői között, ám mindez egy csapásra megváltozhat, amennyiben sikerül legyőznie az ukrán Davyd Gorohovets-t, akinek mérlege 8 győzelem (7 ko/tko), 1 vereség. Egedi nem csak az első bunyós lehet az istálló történetében, aki WBO (Bokszvilágszervezet) ifjúsági bajnoki címet szerez, de már abban is első, hogy bokszolhat érte.

„Nyolc héttel ezelőtt kezdtem meg a közvetlen felkészülést, és először még nem tudtuk, hogy a WBO övéért bokszolhatok, csak a címmérkőzés, vagyis a tíz menet volt biztos” - fogalmazott Egedi. „Nem lebecsülve az ellenfelet, de mi elsősorban a menetszámra készülünk, mert ha komolyabb céljaim vannak ebben a sportban, őt le kell tudnom győzni. Eleve kevés információ, vagy felvétel áll rendelkezésre az ukránról. Remek a kiütési aránya, nyolcból hét meccsét a tervezettnél hamarabb fejezett be, úgyhogy mindenképp óvatosnak kell lennem és végig figyelnem kell.”

Marsi László tanítványa, most is „szűkebb otthonában”, a BSK teremben készül, ahol a kesztyűzéseket is végzi. „Szerencsére itt számos kiváló képességű harcos van a segítségemre, de átmentünk a Fradiba is, Bacskai Benjihez, a középsúly magyar bajnokához, ahol nagyszerű munkát tudtunk végezni. Nagyon fel vagyok dobódva, érzem magamban az erőt, készen állok akár egy tíz menetes küzdelemre is.”

Egedi Renátó csak a győzelemben gondolkodik, ám vannak a győzelmen felül is céljai, amit szeretne a szeptember 15-ei küzdelemben megvalósítani. „Ez az első címmeccsem, de nem fogom túlizgulni, olyan lelki állapotban szeretnék kötelek közé lépni, mint az eddigi összecsapásaim során. Szeretném a közönséget maximálisan kiszolgálni, de nem gondolkodom kiütésben, az majd jön, ha jönnie kell. Szórakoztató, élvezhető, igényes mérkőzést szeretnék bemutatni a kilátogatóknak.”

A szeptember 15-én, pénteken megrendezésre kerülő eseményen kötelek közé lép a veretlen cirkálósúlyú WBO Interkontinentális bajnok Szellő Imre (17 győzelem, 0 vereség), a középsúly magyar trónját birtokló Bacskai Balázs (1 győzelem, 0 vereség), és a WBO nagypehelysúlyú Európa-bajnok, Kovács Zoltán is. Szintén a ringben láthatjuk Darmos Józsefet, Berki Ferenc Jr-t, Törteli Balázst, Kispál Zoltánt, és Márton Balázst is.

A gálára a belépőjegyek már elővételben elfogytak, ám az M4 Sport szeptember 15-én, pénteken, 21.45-től élőben sugározza a legjobb magyar profi ökölvívók első őszi fellépését. A rendezvénnyel kapcsolatos bővebb információkért keresse fel a vállalkozás webes felületét, a www.felixpromotion.com  oldalt.

a Felix Promotion közleménye, www.felixpromotion.com
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel