Egedi és Görbics is látványos küzdelemre számít

2019. 09. 11. 10:50
Egedi és Görbics is látványos küzdelemre számít

A Felix Promotion International, szeptember 21, Kalászi Sportcsarnok.

Egedi Renátó - Görbics Gábor.

A Felix Promotion International szeptember 21-én a Kalászi Sportcsarnokban rendezi az „ősz bokszgáláját”, ahol izgalmasnak ígérkező párosítások várják az ökölvívósport szerelemeseit.

A fő programban két magyar-bajnoki címmérkőzést is tető alá hoz a hazai piacvezető iroda. Cirkálósúlyban Darmos József és Urbán Ferenc, míg középsúlyban Harcsa Norbert és Hegyi Barnabás feszül egymásnak a bajnoki övért. Lesz egy igen érdekesnek ígérkező nagyváltósúlyú összecsapás is, melynek során Egedi Renátó és Görbics Gábor feszül egymásnak. A felek teljes erőbedobással készülnek a mérkőzésre, és egyaránt győzelemben gondolkodnak.

Újabb súlycsoportban mérettetem meg magam, hiszen az edzőmmel úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk magunkat nagyváltósúlyban is. Remek ellenfélnek tartom Görbics Gábort, aki egészen biztosan komoly próbatétel elé fog állítani. Nagyon jó felmérő lesz nekünk ebben a súlycsoportban. Azt gondolom, hogy nagyobb, erősebb leszek nála, és igyekszem kihasználni a bal kezem. Győzni fogok, ebben nem kételkedem. - jelentette ki a korábbi nagyközépsúlyú WBO ifjúsági bajnok Egedi Renátó.

A múltból tanulva készülök erre a mérkőzésre, és kielemezve a hiányosságaimat, azokat kijavítva fogok kötelek közé lépni. Azon dolgozom, hogy néhány jó kombinációval meg tudjam lepni az ellenfelemet. Egedi Renátó egy nagyon kellemetlen, jó ellenfél, de nagyon bízok a győzelmemben. Volt időm a felkészülésre, úgyhogy a közönség egy magabiztos, csúcsformában lévő Görbics Gabit fog viszontlátni a ringkötelek között. Az biztos, hogy nem kérek kegyelmet, és nem is fogok adni, úgyhogy egy őszinte küzdelemre számítok. - fogalmazott Görbics Gábor.

A szeptember 21-i budakalászi rendezvényen Kispál Zoltán Krämer Péter ellen húz kesztyűt, de ringbe lép még a debütáló Serbán Henrik, valamint a két román kiválóság, Cezar Juratoni és Daniel Buciuc is.

A Felix Promotion International őszi gáláit is a Sport TV fogja sugározni.


Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook és Instagram oldalaihoz is.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel