Dopping: Canelo elbukta a versenyengedélyét

2018. 03. 25. 13:59
Dopping: Canelo elbukta a versenyengedélyét

A Nevada Állam Sportfelügyeletének illetékesei mégiscsak adnak legalább a látszatra - egyelőre visszatartják a versenyengedélyét.

Mint arról korábban már többször hírt adtunk, a május 5-én, Las Vegasban tervezik megrendezni a Gennady Golovkin – Saul Alvarez középsúlyú világbajnoki összecsapást a WBC/IBF/WBA címekért, amely a két bunyós tavalyi, döntetlenre végződött mérkőzésének a visszavágója.

Igen ám, de a mexikói kihívó az egyik doppingteszten pozitív mintát produkált, ám az illetékesek alig két nap alatt „tisztára mosták” Canelót, mivel elfogadták azon védekezését, miszerint az illegális anyag véletlenül, az elfogyasztott élelmiszerből került a szervezetébe. S mivel a későbbi tesztek már negatívak voltak, sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz következménye a történteknek. Nem véletlen, hogy Alvarez ellenfele, a kazah szupersztár Gennady Golovkin igencsak kifakadt a minap; ellenfelét és csapatát csalónak, Nevada Állam Sportfelügyeletét (NSAC) terroristának, a sportág gyilkosainak nevezte.

Az említett nyilatkozatot alig pár napja adta Golovkin, és úgy tűnik, mondanivalója célba ért; a fent nevezett szervezet azóta felfüggesztette Canelo versenyengedélyét.

Időközben kiderült, hogy nem egy, hanem két teszt volt pozitív, ráadásul Golovkin és csapata arra is felhívta az illetékesek figyelmét, miszerint Canelo testén láthatóak az injekciók nyomai, ahol vélhetően a doppingszert a szervezetébe juttatták.

Az ökölvívónak április 10-ig kell megjelennie a bizottság előtt. Ott dönthetnek Canelo engedélyéről, egyszersmind a május 5-i meccsről.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
13135
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9367
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7579
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6317
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel