Döntetlen lett a Povetkin-Hunter WBA eliminátor

2019. 12. 07. 21:41
Döntetlen lett a Povetkin-Hunter WBA eliminátor

A Ruiz/Joshua gálán húztak kesztyűt

Döntetlenre végződött a WBA eliminátor párharc.

A szombat esti szaúd-arábiai bokszgála programjában rendezték az Alexander Povetkin – Michael Hunter nehézsúlyú WBA eliminátor küzdelmet. A 12 menetre kiírt párharcot a 31 éves amerikai elsöprő lendülettel kezdte, aki az első menetekben állva hagyta veterán orosz ellenfelét. Povetkin az 5. menettől vette át a mérkőzés irányítását, és úgy tűnt, akár ki is ütheti az amerikait, akinek a fizikális hátránya ekkor szembetűnő volt.

Ugyanakkor a párharc véghajrája Hunter-nek sikerült jobban, a 11. menetben nagyon megverte Povetkin-t, aki csak szédelgett a menetben, s az utolsó három percben is – igaz szorosabb csatában – az amerikai volt meggyőzőbb.

Összességében nagyon szorosnak tűnt a 12 menet, és ezt tükrözte a hivatalos ítélet is: az egyik pontozó 115-113 arányban Povetkint, a másik 115-113 -ra Huntert hozta ki, míg a harmadik lapján 114-114, vagyis döntetlen állt. Mindez azt jelentette, hogy a végeredmény is döntetlen lett. A látottak alapján jogos verdikt...

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2102
Haney pontozással nyert Loma ellen
688
Canelo győzelemmel tért haza
787
Haney könnyű éjszakára készül Loma ellen
300
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel