Donaire kurta meccsen, félig vakon verte Vetyekát

2014. 05. 31. 17:56
Donaire kurta meccsen, félig vakon verte Vetyekát

Az ötödik súlycsoportjában szerzett nagy szövetségnél valamilyen vb-övet a „Filippínó Villám” Nonito Donaire.

A Top Rank vállalat szombati, makaói (Kína) profi boksz gálájának főmérkőzésén a pehelysúlyú WBA „szuperbajnoki” öv volt a tét, melyet a dél-afrikai Simpiwe Vetyeka (26 győzelem – 3 vereség) hozott be a ringbe, hiszen tavaly decemberben legyőzte a legendás indonéz Chris Johnt.

Első kihívója a fantasztikus képességű filippínó Nonito Donaire (33 győzelem – 2 vereség) volt, aki óriási név a szakmában, annak ellenére, hogy tavaly áprilisban Guillermo Rigondeaux elég csúnyán kibabrált vele.

A meccset a bajnok Vetyeka próbálta irányítani, aki meglehetősen nagy önbizalommal küzdött, ám ez a remek ütemérzékkel megáldott Donaire malmára hajthatta volna a vizet. Volna, mivel az első két menetben inkább arról szólt, hogy a sok vétlen fejelés miatt Donaire rendszeresen „időt kért”.

A filippínó már a nyitó menetben megsérült, a bal szemhéja nyílt fel igen csúnyán, s a vér a küzdelem során végig a szemébe folyt. A harmadik menettől Donaire nagyobb sebességre kapcsolt, mivel tudta (megsúgtál neki?), hogy a küzdelem aligha fog sokáig tartani, mivel a sérülése miatt végig benne volt a levegőben a meccs (orvosi) félbeszakítása.

A negyedik menet rendkívül látványos küzdelmet hozott, de amikor egy pillanatig úgy tűnt, hogy Vetyeka a kötelekhez szorítja Donaire-t, az egy kemény balossal padlóztatta a bajnokot. Még ebben a menetben Donaire egy újabb balhoroggal megrendítette a címvédőt, így ezt a kemény menetet két ponttal behúzta a filippínó.

A szünet után a ringbíró jelezte, hogy nem folytatódhat a küzdelem, s mivel Donaire vétlen fejeléstől sérült meg, összesítették a pontozólapokat (technikai döntés). Ez a kihívónak kedvezett, aki mindhárom pontozóbírónál 39-36-ra állt a párharc beszüntetésekor – azaz Nonito egyhangú pontozással diadalmaskodott, s már az 5. súlyában szerzett vb-övet.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel