Díjazták a Ferobox Event versenyzőit

2015. 02. 25. 05:21
Díjazták a Ferobox Event versenyzőit

Szombat este a budapesti Aréna Hotelben tartották a hagyományos Bokszbált, ahol a sportág legjobbjait is díjazta a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ).

A MÖSZ Hivatásos Tagozatának javaslatára a Ferobox Event versenyzői két fontos kategóriában is diadalmaskodtak a 2014-es esztendő eredményei alapján. A vállalkozás nagypehelysúlyú Európa-bajnoka, Bedák Zsolt (23-1) az „Év Profi Ökölvívója” címet vehette át a szövetség első emberétől, Dr. Csötönyi Sándortól, valamint a Hivatásos Tagozat ügyvezetőjétől, Győryné Tóth Zsuzsannától.  A cirkálósúlyú Szellő Imre (4-0) tavaly mutatkozott be a profi között, s a korábbi olimpikon klasszis már a 2. mérkőzésén magyar bajnoki övet szerzett. Eredményeit az „Év Profi Felfedezettje” címmel ismerte el a szövetség. Az "Év Profi Női Ökölvívója" Némedi Csilla lett.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5640
Fekete László ambiciózus tervei
12510
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
356
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3062
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel