Deontay Wilder követeli a Tyson Fury elleni harmadik csatáját

2020. 11. 02. 18:40
Deontay Wilder követeli a Tyson Fury elleni harmadik csatáját

Előkerült, és újra hangos. Nagyon hangos.

Mindig is szabadszájú volt az amerikai bombázó.

Hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől Deontay Wilder (42 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen), a WBC nevű profi ökölvívó világszervezet korábbi nehézsúlyú világbajnoka. Az amerikai bunyós két hónapig még a közösségi médiában sem posztolt, holott korábban igencsak aktívan használta ezt a fajta megjelenési lehetőséget.

Mint ismert, Wilder idén februárban kiütéses vereséget szenvedett a brit Tyson Fury (30 győzelem, 1 döntetlen) ellen, így elbukta a 2015-óta őrzött vb-övét, amely a boxvilág legfontosabbnak tartott címe. A 35 éves amerikai sportoló a meccs másnapján visszavágót kért ellenfelétől, hivatkozva a szerződésében rögzített záradékra, amely erre lehetőséget teremtett. Először úgy tűnt, hogy Fury és Wilder nyáron fognak küzdeni, de a koronavírus-járvány miatt erre nem kerülhetett sor, ezért végül december 19-én szerették volna megrendezni a harmadik párharcot. Ám végül ez is kútba esett, mivel Wilderrel nem sikerült egyeztetni/megegyezni a részletekről.

Tyson Fury csapata ezért néhány hete kijelentette, hogy továbblépnek, nem várnak tovább Wilderre, hiába kötelezi őket a szerződésük a harmadik küzdelemre. Fury-ék azért tudták ezt megtenni, mivel a harmadik meccs megrendezésére szabott határidő időközben lejárt! A bajnok be is jelentette, hogy december 5-én, Londonban lép ringbe – természetesen nem Wilder ellen!

De térjünk vissza Wilderhez, aki – mint írtuk – két hónapig kerülte a nyilvánosságot, de az elmúlt héten végre előkerült; az első megnyilvánulásában csalónak titulálta Tyson Fury-t, a következőben pedig gyávának nevezte, mert nem akar kiállni vele...

A második mérkőzésünk tartalmazott egy visszavágási záradékot. Itt az ideje, hogy férfi legyél, és tartsd magad az adott szóhoz, ahelyett, hogy megpróbálsz kibújni a kötelezettségeid alól. Az ijedt emberek futnak, de egy félelmetes ember kéri a jussát te gyáva kurva!” - üzente Fury-nak Wilder.

Vajon ilyen felvezetés után lehet szó egy harmadik Fury-Wilder összecsapásról, amikor már mindenki a Fury-Joshua címegyesítést szeretne? Talán van rá esély, főleg akkor, ha a WBO/WBA/IBF Anthony Joshua nem tudja elkerülni a WBO által kötelezővé tett Oleksandr Usyk (18 győzelem, 0 vereség) elleni mérkőzést...

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5665
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32768
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel