Demetrius Andrade csúcsra ért

2013. 11. 10. 05:40
Demetrius Andrade csúcsra ért

A vasárnap hajnali Top Rank gálán két veretlen nagyváltósúlyú talentum csapott össze a betöltetlen WBO vb-övért.

Mindkét versenyző amerikai színekben lépett kötelek közé a vasárnap hajnali gálán, hiszen a 27 éves Vanes Martirosyan noha örmény születésű, de már a 2004-es olimpián is választott hazája színeiben indult, míg Andrade – latinos neve ellenére – született amerikai.

A felek eltérő stílusban küzdöttek, hiszen amíg a szintén olimpikon (2008), és amatőr világbajnok (2007) Demetrius Andrade (20 győzelem – 0 vereség) színesen, látványosan próbált bokszolni, addig Martirosyan sokkal gazdaságosabban, racionálisabban dolgozta végig a 12 menetet.

A fordított alapállású Andrade nem kezdte jól a mérkőzést, hiszen az első menet hajrájában Martirosyan egy kemény balhoroggal padlóra küldte. Ám Andrade nem omlott össze, a folytatásban próbált irányítani, túldolgozni riválisát, de a menetek többségében elég pontatlan volt, Martirosyan tartotta vele a lépést.

A 6. menetben Andrade nagyon megverte ellenfelét, míg Martirosyan a 8. körben múlta felül egyértelműen riválisát. Bár Andrade a menetek nagyobb részében tetszetősebben küzdött, a 12. menet előtt még mindkét bunyósnak volt esélye a győzelemre. Azonban Andrade az utolsó három percben ismét nagy fölénybe került, Martirosyan-t nagyon zavarta ellenfele jobbegyeneseitől - a menetek múlásával - egyre inkább lecsukódott bal szeme.

Összességében Andrade tűnt meggyőzőbbnek, de elég sok volt az olyan menet, amit az adott pontozónak úgymond „el kellett döntenie”, így egyik versenyző sem volt teljesen nyugodt. Az ítészek döntése megosztott volt, hisz Javier Alvarez 115-112-re Martirosyant látta jobbnak, míg Don Griffin és Jesse Reyes Andrade-t hozta ki, 114-113, illetve 117-110 arányban. 

A mérkőzés felvétele - videó >>>

Demetrius Andrade így a 20. mérkőzésén felért a csúcsra, világelső lett, míg Vanes Martirosyan a 35. meccsén elvesztette veretlenségét. Új rekordja: 33 győzelem, 1 vereség és 1 döntetlen.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel