December 6-án Szellő, Bedák és Kovács is ringbe lép

2014. 11. 17. 17:47
December 6-án Szellő, Bedák és Kovács is ringbe lép

Hivatalos: december 6-án rendezi következő profi bokszgáláját a Ferobox Event.

Mint arról korábban már hírt adtunk, december 6-án rendezi következő rendezvényét a Ferobox Event vállalkozás, melyet az M1 televízió újfent élőben sugároz.

A szervezők ma nyilvánosságra hozták az esemény pontos helyszínét: ezek szerint a meccset a Kalászi Sportcsarnokban (Budakalász, Omszk park 1) rendezik, vagyis lényegében Budapesten, hiszen a létesítmény a főváros közigazgatási határától néhány száz méterre, az Omszki tó mellett található.

A gálán –többek között - kötelek közé lép a cirkálósúlyú magyar bajnok Szellő Imre (3 győzelem – 0 vereség), a WBO Europe övet birtokló kispehelysúlyú kiválóság, Bedák Zsolt (22 győzelem – 1 vereség), valamint a nagyváltósúlyban ugyanilyen címet birtokló Kovács „Vipera” Attila (34 győzelem – 4 vereség) is. Közülük Bedák és Kovács címmérkőzésen bizonyíthat, de a részleteket egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Jegyek 4500 forintos áron november 24-től vásárolhatók a Székely Budo-Sport honlapján (www.budopest.hu), addig is elővételi szándékát kérjük jelezze az info@ferobox.com e-mail címen.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9302
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7515
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6270
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
4010
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel