David Price Haye edzőjét kérte fel

2013. 10. 14. 21:11
David Price Haye edzőjét kérte fel

Az idén két megrázó vereséget szenvedett feltörekvő (?) brit nehézsúlyú reménység (?), az olimpiai bronzérmes David Price (15 győzelem – 2 vereség) új vezetőedző mellett tette le a voksát.

A kiválasztott nem más, mint a korábbi cirkáló- és nehézsúlyú világelső David Haye edzője és menedzsere, Adam Booth. Mint ismert, Price februárban és júliusban is súlyos KO vereséget szenvedett a veterán amerikai Tony Thompson ellen, így igen messze került a vb-meccs lehetőségétől.

„Ez egy új kezdet. A múltat magam mögött hagytam, de tanultam belőle. Megvan bennem a szenvedély, hogy visszatérjek” – nyilatkozta a 203 centi magas Price, akinek – tanácsadóként – már a karriere elején is segített Booth.

David Price és David Haye így a későbbiekben sparringpartnerként is segíteni fogja egymást.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Újra bokszlázban Nagykanizsa, „Pikk Pakk” ismét ringben
3627
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel