David Haye: lehet, hogy meg kell küzdenem Joshuával

2015. 11. 27. 23:01
David Haye: lehet, hogy meg kell küzdenem Joshuával

A visszatérő mérkőzését a héten bejelentő korábbi cirkálósúlyú- és nehézsúlyú világelső David Haye (26 győzelem – 2 vereség) beszélt legnagyobb hazai riválisáról.

Mint ismert, a 35 esztendős klasszis, közel 4 évnyi kihagyást követően 2016. január 16-án, Londonban húz ismét kesztyűt, éspedig az ausztrál Mark de Mori (30 győzelem -1 vereség – 2 döntetlen) ellen. Haye most sem aprózza el a terveit, hiszen kijelentette, hogy szeretne nehézsúlyban vitathatatlan világbajnok lenni. Ebben – Vlagyimir Klicsko visszavonulása után – sokak szerint csak egy másik brit nehézsúlyú, Anthony Joshua (14 győzelem – 0 vereség) akadályozhatja meg.

„Lehet, hogy nekem át kell mennem Joshuán, ha a terveimet véghez akarom vinni” - mondta Haye. „Még az is lehet, hogy nekem kell kihívnom őt a WBC világbajnoki címért, ha Deontay Wilder esetleg addig meg akar küzdeni vele. Vagy az is lehet, hogy a mi küzdelmünk győztese bokszolhat Wilderrel. Soha nem tudod, hogy mi fog történni a profi ökölvívásban.”

David Haye nem rejtette véka alá, hogy nagyra tartja honfitársát. „Mindannyian tudjuk, hogy ő egy fantasztikus tehetség” - mondta. „Tehetséges, és eddig mindent hibátlanul csinált. Legközelebb viszont a szintén veretlen Dillian Whyte következik, aki saját jogán kapott lehetőséget Joshua ellen, hiszen az amatőrök között legyőzte őt. Remek teszt lesz neki.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a háromszoros világbajnok profi ökölvívó
10667
Eddie Hearn: a Joshua-Fury üzlet megköttetett
5134
Khabib üzent a kiütött Conor McGregor-nak
4663
Az UFC főnök szerint nevetséges lesz a Floyd-Paul „meccs”
4323
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel