David Haye elsöpörte Arnold Gjergjaj-t

2016. 05. 22. 02:14
David Haye elsöpörte Arnold Gjergjaj-t

David Haye mellett Shannon Briggs is győztesen hagyta el a londoni ringet.

Szombat este Londonban rendezték azt a profi boksz gálát, melynek mindkét főmérkőzését nehézsúlyban vívták, s a győztesek ősszel össze is mérik majd az erejüket.

A brit ökölvívás fenegyereke, a korábbi cirkáló- és nehézsúlyú világbajnok David Haye (28 győzelem – 2 vereség) a svájci színekben versenyző, veretlenként ringbe lépő koszovói Arnold Gjergjaj (most 29 győzelem – 1 vereség) ellen meccselt. Nagyon egyoldalú küzdelmet láthatott az O2 Aréna közönsége, Haye már a nyitó menet elején padlóra küldte riválisát, majd a menet legvégén is – utóbbiért nem számolt a ringbíró. A második felvonásban sem változott a párharc képe, Haye egy percen belül kétszer is padlóztatta riválisát, ami után a ringbíró TKO-t hirdetett.

A másik egykori nehézsúlyú világelső, az amerikai veterán Shannon Briggs (60 győzelem – 6 vereség – 1 döntetlen) az első menet végén KO-val legyőzte az argentin Emilio Ezequiel Zarate-t.

A Haye-Briggs párharcot szeptemberben tervezik megrendezni ugyanitt, a londoni O2 Arénában.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Helenius a Usyk-Joshua győztesét „követeli”
964
MIKE Trailer - Mike Tyson film kedvcsináló - videó
908
Kingry: a Tank következik kisváltósúlyban
623
Rahman Jr. könnyű mérkőzésre számít Jake Paul ellen
522
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel