David Haye: egy avas odúban akartak tartani a németek

2009. 11. 03. 21:07
David Haye: egy avas odúban akartak tartani a németek

David Haye, a nehézsúly nagyszájú trónkövetelője megérkezett Németországba, de bizonyára úgy érezte, hogy nincs körülötte elég felhajtás, így csinált egy kicsit. Az angolok klasszisa kifogásolta a szállodai elhelyezését, így végül saját költségén egy másik Hotelben hajtotta álomra fejét.

„Amikor megérkeztem német földre, egy undorító szállodába, egy ütött-kopott szobába irányítottak. Szerencsére pár telefon után sikerült elhagynunk azt az avas odút, és egy öt csillagos szállodában kötöttünk ki, bár ezért a kiváltságért fizetnünk kellett. Ha maradunk, az első, amit elkapunk, az a Fekete Halál, úgyhogy az új szálloda megéri az árát.”

Mint az talán ismert, a Fekete Halál a pestis egyik ritkábban használt megnevezése.

Haye még hozzátette: „Ezt a fajta lelki játékokat el kell viselni, amikor külföldön bokszolsz. Vannak, akik az ilyenek miatt nem is vállalnak idegenbeli meccseket” – jelentette ki Haye. „A külföldi promóterek mindent megadnak a saját bokszolójuknak, miközben a vendéget megpróbálják kizökkenteni a nyugalmából.”

Haye különszámán Chris Meyer, a Sauerland Event ügyvezetője jól szórakozott: „Ha a Hiltont ő egy avas odúnak nevezi, az mindent elmond az elmeállapotáról. Most már mindenki tudja, hogy Valujev és a Sauerland csapat miért nem veszi komolyan Haye provokációit. Egyre többet beszél, egyre idegesebb. Öt nap van a meccsig, lassan elveszti az önkontrollját, az utolsó napokon aludni sem fog.”

Mindeközben Nyikolaj Valujev teljes nyugalommal készül a szombati meccsre, melyet itthon a TV6 közvetít: „Nem érdekel, hogy tud-e aludni vagy nem. Az sem érdekel, hogy marad-e a felkínált szállodában. Én csak a szombat estét várom, amikor végre a ringben találkozunk, ahol meg fogom védeni a címem. Alig várom, hogy végre egy jó nagyot bemossak neki.”
David HayeDavid Haye

A keddi sajtóedzésen Haye folytatta a jól megkoreografált showműsorát, ugyanis Adam Booth edző pontkesztyű helyett egy ronda halloween-i maszkot ütetett tanítványával. A rémmaszk természetesen Valujevet akarta szimbolizálni, ami nem túl eredeti ötlet, hisz az orosz bokszoló korábbi hivatalos beceneve a „Keleti Szörny” volt.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20505
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2853
„Canelo” a vitathatatlan
2605
Fury és Paul is rosszat ígér a másiknak
2335
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel