Darmos-Ubah: marad a TKO eredmény

2015. 10. 19. 19:02
Darmos-Ubah: marad a TKO eredmény

Elég nagy port kavart a szombaton megrendezett Darmos József – George Ubah visszavágó, melyet a mérkőzést vezető bíró, Baranyi János az első menetben TKO-val beszüntetett.

A párharc során, alig egy perc küzdelmet követően, Darmos egy kemény jobbcsapottal megrendítette riválisát, aki megszédülve a ringsarokba tántorgott. A kétszeres Eb-bronzérmes ökölvívó azonnal „rávetette magát” Ubah-ra, és megsorozta. Az afrikai születésű versenyző megpróbált ugyan kijönni a sarokból, de Darmos további tiszta találatokkal fogadta, így – összesen 18 megválaszolatlan ütés után – Baranyi bíró közbelépett, s beszüntette a párharcot (TKO). 

A meccs leállításának pillanatai - videó >>>

Sokan nem értettek egyet a döntéssel, köztük Ubah és csapata, akik óvást nyújtottak be. Döry Miklós, a MÖSZ HT Bírói Bizottságának vezetője a www.monokli.com oldalon az általa képviselt, az ügyben alkotott véleményről írt bejegyzést. 

„A vezetőbíró legfőbb feladata a versenyzők egészségének megóvása” - írta a szakember. „Ebben az esetben a megrendítő erejű ütés következtében az egyik versenyző védekezés-képtelenné vált, és számtalanul kapta a súlyos ütéseket. A bíró a szabályok szellemében járt el amikor leállította a meccset, így megóvta a versenyzőt a további védetlen ütésektől.”

A tévés közvetítés során a kommentátorok a számolást hiányolták a bírótól. Ezzel kapcsolatban Döry egyértelműsítette, hogy Baranyi ebben sem hibázott. „Mivel az ütést elszenvedő versenyző nem esett a padlóra, nem térdelt le, számolni nem lehetett a szabályok szerint.”

Az összegzés: „Végeredményben a mérkőzésvezető a szabályok szerint járt el, döntése ellen pedig óvásnak nincs helye. Véleményemet egyeztettem a szakmai bizottság vezetőjével, a verseny szövetségi ellenőrével, és nem utolsó sorban a mérkőzés szervezőjével is. Egyetértettek a véleményemmel” - zárta gondolatait Döry, aki abbeli reményét fejezte ki, hogy ezt a véleményt azok az olvasók/kommentelők is elfogadják, akik érthető okokból szubjektívan tekintenek az esetre.

A végeredmény (TKO) tehát minden bizonnyal marad, de mindezek ellenére mindenki akkor jár a legjobban, ha a két bunyós a ringben dönti el, hogy ki a jobb.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
13012
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9367
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7579
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6317
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel