Darmos kemény meccsre készül

2018. 05. 03. 12:42
Darmos kemény meccsre készül

A Felix Promotion május 11-én, Szentesen rendezi következő nemzetközi bokszgáláját.

A Felix Promotion International május 11-én, pénteken, a szentesi Dr. Papp László Sportcsarnokban rendezi következő élő televíziós nemzetközi bokszgáláját.

A jól ismert helyszínen WBO Interkontinentális bajnok Szellő Imre (20 győzelem, 0 vereség) vívja a főmérkőzést, de kötelek közé lép az áprilisban debütált Hegyi Barnabás, az egykori WBO Európa-bajnok Kovács Zoltán, a visszatérő Harcsa Norbert és a volt WBO ifjúsági bajnok Egedi Renátó is.
 
A programban helyet kapott a cirkálósúlyú Magyar-bajnok Darmos József küzdelme is, akire egy kifejezetten pikáns párharc vár. A kétszeres amatőr EB-érmes ugyanis azzal a grúz Giorgi Tevdorashvili-vel küzd, aki a Felix Promotion áprilisi, nagyváradi rendezvényén – óriási meglepetésre – legyőzte azt a Tóth „Barbár” Tamást, akivel Darmos szívesen küzdene meg ismét.
 
„Csalódott voltam, amikor kihirdették a grúz sikerét, mert győzelmével távolabb kerültem a Barbár elleni visszavágótól. Ugyanakkor ebből is látszik, hogy a profi ökölvívásban nem minden a rekord, és gyakran a gyengébbnek tartott mérleggel rendelkező bokszolók is komoly meglepetéseket okozhatnak!” - fogalmazott Darmos. „Ellenfelem hihetetlen rutinos, hisz már 58 mérkőzést vívott hivatásosként. Egészen biztosan feldobódva, magabiztosan érkezik Szentesre, már csak azért is, mivel bizonyára tudja, hogy bokszoltam Tóth Tomival, és nem én nyertem. Nehéz mérkőzésre számítok, de mindenképp nyernem kell!”

Darmos is szorítóba lépett a nagyváradi bokszgálán, ahol a harmadik menetben ütötte ki bosnyák ellenfelét. „Mindössze két napot pihentem az esemény után, és folytattam a felkészülést” - jelentette ki a cirkálósúlyú versenyző. „Úgy érzem, hogy jól sikerült minden, és a formám is rendben lesz, de a hátralévő egy hétben van mit csiszolni. Van egy A-terv Tevdorashvili ellen, ugyanakkor, ha az nem működik, készültünk B és C-vel is. A lényeg, hogy nyerjek, bármi áron.”
 
A vállalkozás idei harmadik idei gáláját is a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza majd élőben, május 11-én, 22 órától. Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel