Danny Williams megérkezett, Micskó helyett Albert

2014. 12. 27. 23:33
Danny Williams megérkezett, Micskó helyett Albert

Danny Williams megérkezett, majd nyilatkozott, Micskó visszalépett, és helyette Albert bokszol.

A Profibox Promotion hétfő este az óbudai Aquincum Hotelben rendezi évzáró eseményét, melynek programjában öt címmérkőzés is helyet kapott.

Az előre bejelentett program egy ponton változott: Micskó Sándor betegség miatt lemondta a Nagy Lajos Márk (18 győzelem – 0 vereség) elleni középsúlyú WBF nemzetközi címmérkőzést. Helyette – a szövetség engedélyével – Albert Ferenc (9 győzelem – 5 vereség) kapta meg a lehetősége a veretlen nyíregyházi bokszoló ellen.
Danny WilliamsDanny Williams
Bogdán Zsolt (7 győzelem – 0 vereség) a volt Európa-bajnok, Tyson-verő Danny Williams ellen lép kötelek közé a GBF bajnoki övért. Jó hír, hogy az angol bunyós szombat délután megérkezett Budapestre, majd a következőket mondta.

„Tartozom a magyar nézőknek, mivel legutóbb, egy váratlan baleset miatt az utolsó pillanatban le kellett mondanom a ringbe lépést” – fogalmazott Williams. „Tudom, hogy valószínűleg ez az utolsó esélyem, hogy visszakapaszkodjak, ezért komoly célokkal érkeztem Magyarországra. Ígérem, hétfő este újra a régi Dannyt láthatják.”

A gálát a FIX TV élőben fogja sugározni. A rendezvény hivatalos mérlegelése vasárnap, 16:30-tól az Aquincum Hotelben lesz, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A mérlegelésre a belépés ingyenes. 
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5664
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32766
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel