Csütörtöktől junior OB Kaposváron

2013. 10. 17. 10:34
Csütörtöktől junior OB Kaposváron

Idén Kaposvár ad otthont az idei Férfi Junior Országos Bajnokságnak, amelyre október 17-20-ig kerül sor a somogyi megyeszékhelyen. Az előttünk álló négynapos verseny igencsak fontos 15-16 éves ökölvívók előmenetele szempontjából, mivel november 8-17-ig Európa-bajnokságot rendeznek az oroszországi Anapában.

Már a néhány héttel ezelőtt megrendezett serdülő OB-n is nyilvánvaló volt, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) egyik kiemelt stratégiai törekvése, az utánpótlás minél szélesebb körű kinevelése, versenyeztetése, bizony jó irányba mozdíthatja el a sportág fejlődését, s ez az örvendetes tendencia Kaposváron is folytatódhat. Az előzetes nevezések alapján ugyanis 52 utánpótlás-nevelő egyesület 181 ifjú ökölvívó részvételét jelezte a bajnokság szervezőinek, ami rendkívül üdvözítő a jövő szempontjából.

Egy magyar bajnokságot mindig árgus szemekkel figyel a közönség, nem beszélve a szakemberekről, s a közelgő Európa-bajnokság miatt utóbbi hatványozottan igaz lehet. Erre utalt a szervező kaposvári egyesület részéről Vajmi Csaba is.

„Színvonalas és népes OB előtt állunk, a tavalyi junior bajnokság alapján felkészült ökölvívók alkotják a mezőnyt. Főleg az 1997-ben született versenyzőktől várható kifejezetten érett boksz” – fogalmazott Vajmi Csaba, a Ring SC vezetőedzője. „Novemberben junior Európa-bajnokság lesz, így az OB bizonyos értelemben válogató verseny is.”

A Ring SC Kaposvár nem először rendez ilyen komoly mezőnyt felvonultató eseményt: 2010-ben a serdülő OB-n, egy évvel később az utánpótlás olimpián vették fel a kesztyűt a fiatal ökölvívók. „Kaposvár nemrég régiós központ lett, és a versenyzőinknek is meg akartuk adni a lehetőséget, hogy megmutassák magukat a városnak” – jelentette ki a fiatal mester. „Egyesületünk tíz versenyzővel vesz részt az eseményen, jó szereplésre számítok, akár öt érem is Kaposváron maradhat. Két válogatott ökölvívónk természetesen a végső sikerre is esélyes.”

Szöveg: MÖSZ / Felix Promotion
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4397
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel