Csapatmenedzserek segítik a korosztályos válogatottakat

2012. 09. 12. 16:31
Csapatmenedzserek segítik a korosztályos válogatottakat

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöksége elfogadta a szakvezetés olimpiai beszámolóját, valamint a sportág rövid-, közép-, és hosszútávú fejlesztési stratégiáját. Újdonság, hogy a korosztályos válogatottak – csapatmenedzserként – komoly segítőket kaptak Belinszky Krisztina, Petrányi Zoltán és Bolla Szilárd személyében.

Tegnap tartotta a londoni olimpiát követően az első elnökségi ülését a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. A négyórás megbeszélésen a vezetőség elfogadta Kovács László szövetségi kapitány beszámolóját, valamint a sportág fejlesztési programját, amelynek keretén belül valamennyi korosztályos válogatott mellé csapatmenedzsereket neveztek ki: Bolla Szilárd a felnőtt, Petrányi Zoltán az utánpótlás, míg Belinszky Krisztinaa valamennyi női csapat mellett dolgozik. Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke elmondta, a szövetségi kapitány is kibővíti a stábját, és a változások legfőbb célja, hogy a magyar amatőr ökölvívás újra meghatározó legyen a sportág nemzetközi életében.

Megtartotta a londoni olimpiát követően az első elnökségi ülését a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. A majd négyórásra nyúlt megbeszélésen komoly vitákat követően a plénum elfogadta a nyári játékokon való szereplést elemző kapitányi beszámolót.

„Kovács László szövetségi kapitány mindenre kiterjedő elemzését végül elfogadta az elnökség azzal a kitétellel, hogy az elmaradt érem miatt az eredménnyel nem, de a Londonban és az azt megelőző négy évben nyújtott teljesítménnyel, a három megszerzett olimpiai kvótával, valamint a világversenyeken megszerzett megannyi éremmel elégedettek vagyunk” – árulta el Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke.

Az ülésen megvitatták, majd szintén elfogadták a sportág fejlesztési stratégiáját, amely rövid, közép és hosszú távon adhat megoldás az amatőr ökölvívás problémáira, valamint segítséget, kapaszkodót nyújthat a még eredményesebb szerepléshez. Ennek keretén belül személyi kinevezésekre is sor került, miután valamennyi korosztályos válogatott mellé csapatmenedzserek kerültek.

„A felnőtt kerethez Bolla Szilárd, az utánpótlás mellé Petrányi Zoltán, míg valamennyi női válogatotthoz a nemrég visszavonult Belinszky Krisztina került, hogy a sportágban szerzett tapasztalataikkal és kapcsolataikkal is segítsék bokszolóink minél jobb felkészülését” – fogalmazott a szakszövetség első embere, aki hozzátette, csapatvezetőként, technikai vezetőként is számít a frissen kinevezettek munkájára az adott válogatott mellett.

A szövetségi kapitány, Kovács László stábja is változni fog, ugyanis rövidesen kibővítik azt a szakmai csapatot, akik a válogatott felkészítésében részt vesznek.

„A tárgyalások már zajlanak a kiszemelt edzőkkel, és ha mindenkivel sikerül megegyeznünk a közös munkáról, akkor nyilvánosságra hozzuk majd a kibővített szakmai stáb teljes névsorát” – tette hozzá Csötönyi Sándor.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Súlyos állapotban van Magomed Abdusalamov
5831
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
5102
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
354
Miben, és miért halt meg?
10377
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel