Csapatbronzzal nyitottunk a WAKO világkupán

2018. 05. 19. 12:15
Csapatbronzzal nyitottunk a WAKO világkupán

Éremszerzés az első napon! A 24. Magyar Kick-box Világkupa nyitányán dobogóra álltak a csepeliek. A Halker-Király Team kick-boxosai ugyanis harmadikok lettek a felnőtt pointfighting csapatversenyen.

A budapesti BOK-csarnokban zajló Világkupa az esztendő legnagyobb létszámú és legrangosabb VK-ja. A világversenyen a hazai szakvezetés hasonlóan jó eredményeket vár, mint a fantasztikus sikerű novemberi világbajnokságon. A Nagy Henrietta, Busa Andrea, Veres Richárd, Veres Roland, Veres Alex és Rohonczi Jenő alkotta csapat az elődöntőben kikapott az olaszoktól, így a harmadik helyen zárt. A fináléban aztán a németek legyőzték az olaszokat. 

Galambos Péter, a Magyar Kick-Box Szakszövetség elnöke elmondta, minden a tervek szerint zajlott, és zajlik a szervezés terén. „Azt érzékeljük, hogy a kick-boxos társadalom szeret Budapestre jönni. Igaz, szervezőként igyekszünk minden egyes apró részletre figyelni. Bízom benne, hogy nem okozunk ezúttal sem csalódást” – mondta Galambos Péter

A verseny egyik különlegessége, hogy a női egyenjogúság jegyében a WAKO kick-box világszervezet fennállása óta most először egyenlő lesz a férfiak és a nők díjazása. 

A budapesti VK-n harmincnyolc országból mintegy 2600 versenyző vesz részt.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4400
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel