Cotto-Martinez: köztes súlycsoportban

2014. 02. 02. 12:37
Cotto-Martinez: köztes súlycsoportban

A tervek szerint június 7-én, a new yorki Madison Square Gardenben rendezik a Sergio Gabriel Martinez – Miguel Angel Cotto középsúlyú összecsapást a WBC vb-övért.

A szerződést már szövegezik, és állítólag már csak néhány apróságot kell tisztázni a hivatalos bejelentés előtt. Ám annyit már tudni lehet, hogy a párharcot nem pontosan középsúlyban (max. 72,6 kg – 160 font) rendezik, hanem úgynevezett köztes súlycsoportban. Itt nem kell sokra gondolni, hiszen Cottóék azt kérték a WBC világelsőjétől, hogy 159 fontban (72,15 kg) legyen maximalizálva a ringbe lépők súlya a hivatalos mérlegelésen.

Bár ez a 45 deka nem tűnik soknak, de mivel Martinez nagy fogyasztó, és sérülése miatt elég sokat ki is hagyott, valamennyi jelentősége azért van a dolognak – annak ellenére, hogy Sergio Martinez (51 győzelem – 2 vereség – 2 döntetlen) korábban váltó- és nagyváltósúlyban is meccselt.

Cotto számára különös tétje van a párharcnak, hiszen ha nyer, akkor ő lesz az első Puerto Rico-i profi ökölvívó, aki négy súlycsoportban is bajnoknak mondhatja magát. Mint ismert, a 33 éves sztár korábban kisváltó-, váltó- és nagyváltósúlyban ért fel a csúcsra.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5664
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32764
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel