Cleverly otthagyta Warrent

2014. 03. 28. 07:01
Cleverly otthagyta Warrent

A korábbi félnehézsúlyú WBO világelső Nathan Cleverly (26 győzelem – 1 vereség) elhagyta Frank Warren csapatát, és a rivális Matchroom Boxingnál folytatja pályafutását.

A vb-övét tavaly augusztusban kiütéssel elvesztő walesi bokszoló, és új promótere, Eddie Hearn közös sajtótájékoztatót tartott a témában. Ezek szerint Cleverly tényleg cirkálósúlyban folytatja pályafutását, és már május 17-én, a Matchroom Cardiff-i gáláján szorítóba lép.

„Ez egy újabb fejezet számomra. Kihagyta egy kis időt, és ez alatt úgy döntöttem, hogy összeállok Eddie-vel” – jelentette ki Cleverly, aki hamarosan ismét összecsap majd a 2011-ben vitatott körülmények között legyőzött Tony Bellew-vel, aki hozzá hasonlóan cirkálósúlyban versenyez a Matchroom színeiben.

Ugyanakkor a korábbi (?) promóter, Frank Warren szerint Cleverly-nek továbbra is érvényes a szerződése cégével, így hosszabb jogi procedúra várható.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9296
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7509
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6266
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
3991
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel