Cleverly hazai pályán kaphatja el Brähmert, már ha tudja

2011. 02. 11. 16:50
Cleverly hazai pályán kaphatja el Brähmert, már ha tudja

Hivatalosan is bejelentették, hogy április 2-án, a londoni Wembley Arénában kerül megrendezésre a Jürgen Brähmer – Nathan Cleverly WBO félnehézsúlyú bajnoki mérkőzés. A német a címvédő, míg a lényegében hazai pályán küzdő walesi kiválóság az úgynevezett interim bajnok.

Frank Warren„Én boldog vagyok, hogy képes voltam Nathannek biztosítani a hazai pálya előnyét” – jelentette ki egy sajtótájékoztatón az esemény promótere, Frank Warren.

A brit üzletembernek valószínűleg nem volt nehéz megszereznie a meccs rendezési jogát, hisz a televíziós támogatását tavaly elvesztő Universum Box-Promotion jelenleg nincs olyan helyzetben, hogy ők mutassák be a küzdelmet. Pedig ez néhány éve még fordítva lehetett volna, és például Joe Calzaghe is egyszer kénytelen volt az Universum gáláján, vagyis Németországban meccselni.

„Nem volt éppen a legolcsóbb Angliába csábítani Brähmert, de megéri, mert én igazán hiszek Nathan-ben, aki nagy jövő előtt áll. Már úgy nézett ki, hogy versenytárgyalás lesz, de az azt megelőző este egy jelentős ajánlatott tettünk Brähmer asztalára, amire igent mondott” – tette hozzá Warren.

„Nathan hihetetlenül keményen dolgozott ezért a mérkőzésért, és türelmesen várt arra, hogy megkapja a lehetőséget. Végül megkapta a lehetőséget, pontosan a helyes időben. Nagy küzdelem lesz. Brähmer bizonyította bajnokként, hogy az elit osztályhoz tartozik, míg Cleverly fiatal, éhes a sikerre, és ő lehet Anglia következő szenzációja. Ne felejtse senki, hogy a félnehézsúly jelenleg egy ’nagyon szexi” kategória. Chad Dawson, Bernard Hopkins, Tavoris Cloud és Jean Pascal is itt bokszol. Nathannak most alkalma nyílik arra, hogy nagy hírnévre tegyen szert, itt, és az Egyesült Államokban” – zárta gondolatait a promóter.
Nathan Cleverly boxerClev, Nathan Cleverly boxer

Mint ismert, a 24 éves Nathan Cleverly (21 győzelem – 0 vereség) szépen felépített karriert mondhat magáénak, és csak az utolsó, Nadjib Mohammedi elleni mérkőzés alapján lehet azt mondani, hogy Brähmer esélyei nem kifejezetten rosszak.

„Mindig hittem benne, hogy meg fogom kapni a lehetőséget Brähmer ellen. Szó volt róla, hogy esetleg elveszik a címét, vagy lemond róla, de soha nem akartam azt, hogy ez meg is történjen. Ő a bajnok, és számomra az az egyetlen út a bajnokká válás során, ha tőle veszem el a címet, és nem a betöltetlen övért bokszolok” – fogalmazott igen sportszerűen Cleverly.

Mint ismert, német ellenfelének 2009-ben nem volt ilyen problémája, amikor Erdei Zsoltot lényegében félreállították, hogy világelső lehessen. Brähmer valószínűleg soha nem lett volna bajnok, ha az övet a magyar klasszistól kellett volna megszereznie.

„Belépek Brähmer ellen a ringbe, megküzdők vele, és egy komoly büntetést fogok kiosztani neki” – folytatta a walesi. „Érzem, hogy ez a mérkőzés pont akkor érkezett el, amikorra már készen állok rá. A ringben szeretnék egy nagy nyilatkozatot tenni. Ha megnézed Brähmer rekordját, akkor látszik, hogy milyen veszélyes ellenfél. Ő született bajnok, született tehetség, de úgy gondolom, hogy van elég muníció a fegyverraktáramban, amivel megverem őt.”
Jürgen BrähmerJuergen Braehmer

A német Jürgen Brähmer (36 győzelem – 2 vereség) nincs könnyű helyzetben, hiszen idegenben kell bokszolnia egy igen komoly tehetség ellen. Talán mindenki emlékszik arra, hogy január elején Brähmer-Sumenov címegyesítő mérkőzést rendeztek volna Kazahsztánban, ám a német bunyós – pár nappal az esemény előtt - hasmenés miatt lemondta azt. Az Universum sokáig bizonygatta, hogy a bokszoló tényleg beteg volt, ám akik ismerték a hátteret, nevezetesen azt, hogy Brähmer a németországi közvetítési díjakból kapta volta a meccspénzét, nem hittek ebben. Tudniillik egyik német tévé sem vettem meg a sugárzási jogot, ekképp Brähmernek lényegében ingyen kellett volna bokszolnia!

„Nagyon boldog vagyok a küzdelem miatt” – mondta Brähmer. „A helyszín zene a füleimnek, hiszen nagy focirajongó vagyok. Bokszolóként úgy vélem, hogy Cleverly nagyon jó. Technikailag ügyes, és eléggé gyors is. De én vagyok a világbajnok, és le fogom győzni őt.

A 32 éves német ökölvívó természetesen meríthet igen sikeres amatőr múltjából, hiszen 1996-ban junior világbajnok is volt. Abban az évben kétszer is legyőzte Ricky Hattont, s az egyik mérkőzésük már az első menetben befejeződött. Fejvédőben Felix Sturm (még Adnan Catic néven) és Carl Froch is „behódolt” az „évszázad német tehetségének”.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel