Címvédésre gyúr a budapesti világkupa legjobb női kick-boxosa

2018. 07. 24. 16:54

A fiatal szegedi klasszis a kick-boxosok nagy múltú csongrádi edzőtáborában edz.

A Halker-Király Team kick-boxosa a rövid nyári szünetet követően máris edzőtáborba vonult.

Mindössze két hetet lazított a versenyszezonban megszokott tempóján a májusi budapesti és a júniusi, Riminiben megrendezett világkupán remeklő Busa Andrea. A Halker-Király Team kick-boxosa a rövid nyári szünetet követően máris edzőtáborba vonult, ahol különleges körülmények között készül az év végi Európa-bajnokságra.

A fiatal szegedi klasszis a kick-boxosok nagy múltú csongrádi edzőtáborában edz a novemberi szlovéniai Eb-re, ahol címvédőként lép tatamira a pointfighting szakág 65 kg-os női versenyében. Vetélytársaival azonban már hamarabb is találkozhat, hiszen a magyar csapattársak mellett külföldi sportolókkal is megosztja majd az edzőtermet Csongrádon.

Három hónap van az Európa-bajnokságig, ez a kondiszerzés, a formába lendülés időszaka. Amikor a nagyobb riválisok is eljönnek, akkor ez a pár hét nagyon jó alkalom arra, hogy együtt edzünk, kicsit jobban megismerjük egymás stílusát, és emberileg is többet tudjunk meg a másikról. Én nagyon szeretem ezt a részét is, persze a napi három edzést figyelembe véve nincs igazából nyaralás hangulata az edzőtábornak, de a közösség miatt mégis mindenképp megéri lemenni. – fogalmazott Busa Andrea.

A civilben testnevelő tanárként dolgozó sportoló elmondása szerint nehezen induló, ám annál sikeresebb versenyszezont tudhat a háta mögött. A tavaly novemberi vb-szereplése ugyanis nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, tavaszra viszont megjött a formája. A világkupa sorozat idei legrangosabb, budapesti versenyén a legeredményesebb magyar női versenyzőnek bizonyult a megszerzett három aranyéremmel, a júniusi olaszországi állomáson pedig a súlycsoportoktól független Grand Champion kategóriában is győzedelmeskedett.

Bár már sokat javultam ezen a téren, de még mindig izgulok a versenyek előtt, így itthon kicsit nehezebb dolgom volt, mert a barátaim és a családom is megnézték a mérkőzéseimet. Pesten a Grand Champion versenyre már nem jutott elég erőm, de Riminiben az abszolút kategória bunyóit is megnyertem, és a döntőben egy olyan olasz lányt vertem meg, akit eddig még sosem sikerült, így erre kifejezetten büszke vagyok.

A Halker-Király Team kick-boxosa ősztől újabb sebességbe kapcsol, hiszen visszatér testnevelő tanári munkájához is, és egyre intenzívebben készül a novemberi Európa-bajnokságra, ahol a célja a címvédés.
forrás: Turák Péter - NVESZ sajtó
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
5183
Frank Sanchez és Moses Itauma küzdhet az IBF övért
203
Kötelező címvédés vár Devin Haneyre
175
Papp László öröksége előtt tiszteleg az új nemzetközi ökölvívó viadal
164
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel