Chavez Jr feladata a Jacobs elleni küzdelmet

2019. 12. 21. 13:21
Chavez Jr feladata a Jacobs elleni küzdelmet

Szombat hajnalban két középsúlyú világbajnok csapott össze.

A túlsúlyos Chavez Jr feladta a mérkőzést.

Szombat hajnalban két egykori középsúlyú világbajnok, Daniel Jacobs (36 győzelem, 3 vereség) és Julio Cesar Chavez Jr. (51 győzelem, 4 vereség, 1 döntetlen) csapott össze nagyközépsúlyban az arizonai Phoenix-ben. A csütörtöki mérlegelésen Jacobs simán a 76,2 kg-os felső súlyhatáron belül mért be, de Chavez Jr. elég csúnyán, közel 2,5 kilóval túllépte a megengedett értéket, ezért néhány órán át még az is kérdéses volt, hogy megrendezik-e a küzdelmet.

Általában ha egy bunyós ennyivel túlmér, ott komolyabb problémák voltak a felkészülés során. Mert ugyan néha előfordul, hogy a kontrollmérlegek nem ugyanazt mutatják, mint a hivatalos súlyellenőrzéskor használt eszközök, ám ilyenkor csak néhány deka a differencia. Több kiló eltérés nem a véletlen műve...

Végül Chavez Jr. komoly pénzbüntetést kapott, és Jacobs is vállalta az összecsapást, így a közönség nem maradt főmérkőzés nélkül.

A küzdelem első menetében még Chavez Jr. jól bokszolt a lábon sokat mozgó riválisával szemben, ám a 4. menetre Jacobs feljött, és komoly csatára kényszerítette a mexikóit. Szép ütésváltások voltak a folytatásban, ám az 5. menet utáni szünetben váratlan dolog történt; Chavez Jr. orrtörésre hivatkozva feladta a párharcot, így Jacobs hivatalosan TKO-val diadalmaskodott.

A mexikóinak nem bocsátotta meg a közönség az esetet, és hosszasan tüntettek ellene, majd kivonuláskor meg is dobálták az ökölvívót. Nem elképzelhetetlen, hogy Chavez Jr. ezzel a meccsfeladással mindent elveszett...

A vesztes ökölvívó legendás édesapja, Julio Cesar Chavez Sr. pár órával később egy fotót posztolt az egyik közösségi oldalon, ahol a gyermeke a kórházi ágyon fekszik. A „kármentésnek” tűnő poszt alatt Chavez Sr. leírta, hogy Chavez Jr. jelenleg műtétre vár, vezetett, de Jacobs fejelései és könyökösei miatt fel kellett adnia a mérkőzést...

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9296
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7500
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6263
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
3983
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel