Carlos Takam a nagy neveket akarja: Wilder és Ruiz a célkeresztben

2021. 01. 28. 11:20
Carlos Takam a nagy neveket akarja: Wilder és Ruiz a célkeresztben

Gyakorlatilag mindenkit megemlített a francia-kameruni, aki él és mozog.

4 győztes mérkőzése volt az utolsó veresége óta.

A franciák kameruni származású 40 éves nehézsúlyú kiválósága, Carlos Takam (39 győzelem, 5 vereség, 1 döntetlen) jó sorozatban van, hiszen a Chisorától elszenvedett 2018-as veresége óta mind a négy mérkőzését megnyerte, ráadásul a tavalyi „pandemiával terhelt” esztendőben kétszer is ringbe tudott lépni. Éppen ezért Takam úgy gondolja, hogy idén visszatérhet a legjobbak közé, hogy újra TOP-bunyósokkal mérje össze tudását.

„2021-ben sok srác van a célkeresztemben, de csak az igazán jókkal szeretnék küzdeni. Oscar Rivas és Oleksandr Usyk seggét szívesen szétrúgnám. Óriási harcok lennének. Mindenképp harcolni akarok Andy Ruiz Jr-ral, mielőtt szögre akasztom a kesztyűket. Tetszik ahogy harcol, ahogy mozog, de olyan nagy „vadásszal” is jó lenne mérkőzni, mint Deontay Wilder. Vissza akarok térni Nagy Britanniába, hogy megküzdhessek Dillian Whyte-tal, vagy megmérkőzni Anthony Joshuával, vagy visszavágózni Dereck Chisorával. Ha holnap felhívnak, hogy valamelyikük ellen bokszolni kéne, azonnal igent mondanék. Ez nem kérdés!” – fogalmazott Takam.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2083
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel