Canelo szoros csatában nyert

2019. 05. 05. 11:49
Canelo szoros csatában nyert

A mexikói egyesítette a középsúlyú világbajnoki címeket.

Las Vegasban volt a 12 menetet küzdelem.

Vasárnap hajnalban Las Vegasban rendezték azt a profiboksz gálát, melynek főmérkőzésén két középsúlyú világbajnoka, a mexikói Saul „Canelo” Alvarez (52 győzelem, 1 vereség, 2 döntetlen) és az amerikai Daniel Jacobs (35 győzelem, 3 vereség) csapott össze egymással. A tét a WBC/WBA, illetve az IBF vb-övek voltak.

A nemzetközi szaksajtó beszámolója szerint nagyon komoly csata dúlt a két ökölvívó között, ám ennek ellenére igen izgalmasan telt a 12 menet. A mérkőzés elején úgy látszott, hogy Jacobs-nak sikerült kihúznia Canelo méregfogát, és sikerül távol tartania a mexikóit, és onnan bokszolnia. Azonban Canelo később váltani tudott. Szoros, nagy csata dúlt a felek között, több nehezen pontozható menettel. Jacobs a 9. menetben egy hatalmas balossal meg is rendítette a mexikói világbajnokot. Ugyanakkor a véghajrá, a „bajnoki menetek” egyértelműen Canelóé voltak, amivel – mint kiderült – megfordította a pontozás állását.

Az immáron WBC/WBA/IBF középsúlyú világbajnok Saul Alvarez 115-113, 115-113 és 116-112 arányban nyerte a párharcot.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15536
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9419
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6364
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
4274
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel