Canelo lemondott vb-övéről, Golovkin a bajnok

2016. 05. 19. 15:39
Canelo lemondott vb-övéről, Golovkin a bajnok

A WBC (Boksz Világtanács) középsúlyú világelsője, a fiatal mexikói Saul „Canelo” Alvarez (47 győzelem – 1 vereség – 1 döntetlen) lemondott trónjáról.

Mindez azt jelenti, hogy egyelőre biztosan nem lesz Canelo/Golovkin párharc.

Mint ismert, a WBC kötelezte a mexikóit arra, hogy álljon ki a szövetségnél interim bajnoki státusban lépvő WBA/IBF világbajnok Gennady Golovkinnal (35 győzelem – 0 vereség).

A felek már sokszor tárgyalóasztalhoz ültek, de legutóbbi is csak egy átmeneti halasztásig jutottak, melynek értelmében ezekben a hetekben kellett tárgyalni a mérkőzésről. A halasztásért Golovkin 2 millió dollárt kapott, amely összeg jóval nagyobb, mint az eddigi legnagyobb meccspénze.

Az összecsapás létrejöttét az a tény akadályozta, hogy az eredetileg nagyváltósúlyú (69,85 kg) Alvarez az eddigi középsúlyú (72,6 kg) küzdelmeit úgynevezett köztes, vagy megállapított súlyhatárban vívta, amit 70,3 kilóban húztak meg. Ebben a súlyban viszont Golovkin nem akart küzdeni, és „Canelo” csapata sem engedett.

Mivel egy kötelező címmérkőzésnél ilyen súlykikötéseket nem lehet csak önkéntes alapon tenni, Canelóék lemondtak a trónról, ekképp – ezt már a WBC is megerősítette – immáron Golovkin a WBC teljes jogú bajnoka.

Canelóék hivatalosan egyébként a nekik nem tetsző, kötelezően előírt határidőket nevezték meg lemondás okának.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5657
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32751
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4274
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
97
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel