Briggs megfizetett a kamu meccsért

2010. 11. 03. 16:57
Briggs megfizetett a kamu meccsért

Július 21-én, az ausztráliai Perth-ben rendezték a nagy vihart kavart Danny Green – Paul Briggs „összecsapást” az IBO cirkálósúlyú bajnoki övéért. A meccset Green 29 másodperc alatt megnyerte, mivel ellenfele – nincs rá jobb szó – szinte az első feltartó egyenestől, ami ráadásul nem is talált, lefeküdt.

Az Ausztráliában nagy vihart kavart eset vizsgálata véget ért. Ezek szerint a gálát szervező csapatot, és Danny Green-t tisztázták. Azt már csak a monokli.com teszi hozzá, hogy ők voltak azok, akik 3 és fél év kihagyás után ellenfélnek szerződtették az egykor Tomasz Adameket is megszorító ausztrált!

Briggs-et és csapatát viszont felelősnek találták. Utóbbit azért, mert úgy vállalták az immáron hivatalosan is kamumérkőzésnek nevezett küzdelmet, hogy tudták, Briggs fizikálisan és mentálisan sem áll készen a visszatérésre.

A helyi szövetség döntése értelmében, Briggs a 200 000 ausztrál dolláros fellépti díjából 75 ezret büntetésként be kell fizetnie, valamint törölték a nevét a bokszolók nyilvántartásából is.

Briggs edzője sem járt jól, ugyanis a fent említett problémákat neki személy szerint észlelnie kellett a felkészülés során, és megakadályozni, hogy védence ringbe lépjen. Ezért Billy Hussein edzői licencét bevonták, ami már csak azért is kellemetlen a szakember számára, mivel ő foglalkozik a WBO könnyűsúlyú női világelsőjével, Erin McGowannal is.

Az ügyben várhatóan Briggs és Hussein is fellebbezni fog. A mérkőzés ide kattintve tekinthető meg >>>

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4392
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel