BoxingONE: döntőt ért a hajdúk győzelme a cseh vitézek ellen

2010. 01. 17. 15:57
BoxingONE: döntőt ért a hajdúk győzelme a cseh vitézek ellen

A Debrecen Plázában szombat este megrendezett BoxingONE Championship nemzetközi csapatbajnoki elődöntőn a DVSC együttese nagy csatában, 9:5 arányban múlta felül a cseh és szlovák válogatottakat felvonultató Prostejovot.

Még el sem hangzott a „boksz” vezényszó, amikor a debreceniek már két győzelmet is bezsebeltek. Deél István és Rácsai András együttese elsőként megnyerte a nézők kegyeiért folytatott harcot, körülbelül 1200-an követték figyelemmel a bevásárlóközpont földszintjén felállított ringben zajló eseményeket. A viadalt is előnyből kezdte a DVSC: a 75 kilogrammos Móna Imre ellenfele sérülés miatt kénytelen volt lemondani a találkozót, így a jegyzőkönyvbe máris 2 pont került a cívisek rublikájába.
boxingone-kalucza.jpgboxingone-kalucza.jpg

57 kilogrammban a pekingi olimpikon, Kalucza Norbert ütközött a nemzetközi klasszis szlovák bajnok Martin Parlagival. A bírák a vendégbokszolót látták jobbnak, noha a rendezvény egyik legizgalmasabb meccsén a magyar klasszis nagyon jól dolgozott két súlycsoporttal a saját súlya felett, és csak a második menet bizonyos szakaszaiban hátrált be fizikailag erősebb ellenfele nyomása alatt. Kalucza többet ütött, de ellenfele határozottabb volt, de ennek ellenére fordítva is alakulhatott volna az eredmény (0-2).

60 kilogrammban a felnőtt ob-n ezüstérmet szerző Török János revansot vett a lengyelországi ifi Eb-n őt egy ponttal legyőző Miroslav Serbanon, nagy csatában verte riválisát. Ez a küzdelem is szoros volt, Serban irányváltásaival sokszor összezavarta Törököt. Ahogyan a 57 kg-os meccs, így ez is alakulhatott volna fordítva is (2-2).

64 kilogrammban Kertész Henrik csapott össze a kőkemény Jan Baloggal. Két szoros menet után a harmadik felvonásban Kertész leiskolázta ellenfelét, ám a végét jelző gongszó előtt belefutott egy hatalmas jobbosba. Számoltak rá, ez azonban kevés volt a cseh bokszoló győzelméhez, és a látottak alapján Kertész megérdemelten nyert, még ha a Prostejov csapatfőnöke ez erősen nehezményezte is (4-2).

Szabó Ervin a jó hangulatú este legsimább mérkőzését vívta 69 kilogrammban, csiszolt vívóstílusának, iskolázott bunyójának köszönhetően esélyt sem adott Rotislav Raidannak (6-2). Szabó nagyszerűen bokszolt…

Móna Imrének (75kg) nem kellett megizzadnia, a prostejovi Pavel Duda megsérült, így a DVSC felnőtt magyar bajnoka küzdelem nélkül gyűjtötte be a két pontot csapata számára (8-2). Érdekesség, hogy bár Móna meccs nélkül maradt, azért volt dolga minden meccsen: a csinos ringlányoknak segített a szünetekben.
boxingone_széll tamás.jpgboxingone_széll tamás.jpg

81 kilogrammban a már tétnélküli mérkőzésen a harcos Széll Tamás nem tudta megakadályozni a Bocskai-emlékversenyen korábban ezüstérmet szerző, többszörös cseh bajnok Petr Novotny sikerét (8-4). Sajnos sima meccs volt.

Deél Szabolcs (91kg) szerezte a házigazdák kilencedik pontját, a nagyütő fighter döntetlent „matekolt” Marek Chmelával. Deél István vezetőedző szerint bunyósa jobb volt, melyet alátámaszt az ellenfél véleménye is, aki csak annyit mondott: szuper Szabi! (9-5)
Deél SzabolcsDeél Szabolcs

- Azt kaptam, amit előzetesen vártam, azaz egy hatalmas meccset egy nagyon jó erőkből álló, cseh és szlovák válogatottakkal teletűzdelt gárdával szemben. Sikerünk értékét növeli, hogy saját nevelésű fiatalokkal tudtuk legyőzni a Prostejovot. Szeretném megköszönni a közönség támogatását, élmény volt, s erőt adott ilyen közegben bokszolni. Készülünk a Győr elleni fináléra, nem kérdés, győzni szeretnénk – nyilatkozta Deél István vezetőedző.

Prostejov - DVSC 5:9
57 kg: Martin Parlagi - Kalucza Norbert 2:0
60 kg: Miroslav Serban - Török János 0:2
64 kg: Jan Balog - Kertész Henrik 0:2
69 kg: Rostislav Raidan - Szabó Ervin 0:2
75 kg: Pavel Duda - Móna Imre 0:2 - mérkőzés nélkül győzött
81 kg: Petr Novotny - Széll Tamás 2:0
91 kg: Marek Chmela - Deél Szabolcs 1:1

A DVSC-Prostejov mérkőzés közel egy órás összefoglalóját a SportKlub csatorna január 20-án, éjféltől sugározza.

Mostani sikerével a DVSC bejutott a döntőbe, ahol a győri KO Gladiator lesz az ellenfele. A küzdelmet minden bizonnyal január 30-án rendezik, ám a helyszínt illetően még nem állapodott meg a két csapat, valamit a BoxingONE liga vezetősége.

A BoxingONE liga legfrissebb hírei, videók, a versenynaptár és az aktuális tabella a www.boxingone.com oldalon érhető el.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32878
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5720
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4344
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1499
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel